2018. január 24., szerda

NK Bookclub: Phillip K. Dick- Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?


 Úgy tűnik a január a számomra eddig idegen műfajokról szólt, és ennek bevallom, nagyon örültem. Dr. Jekyll és Mr. Hyde hátborzongató meséje után most a sci-fi világában kalandoztunk Krisztivel, és Phillip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényét veséztük ki, remélve, hogy ti is kedvet kaptok hozzá, ha még em olvastátok eddig.
Épp idén 50 éve, hogy ez a történet megjelent, és kultikus hatása azóta vitathatatlan. 1982-ben Ridley Scott adaptálta filmre Szárnyas fejvadász címmel, melyben Harrison Ford keltette életre a főhőst.
Phillip K. Dick (1928 - 1982) ikergyerekként született, de testvére már születésüknél meghalt, hiányát Phillip egész életében érezte. Már gyerekkorától sokszor kísértették rémisztő álmok, látomások, és egész életében sok misztikus, sokszor rémisztő élményben volt része. Ezek valószínűleg nagy hatással voltak rá munkássága során. Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című könyvét is áthatja egy igen furcsa, nyomasztó légkör. Pályája során több álnevet is használt, műveiből többet adaptáltak filmre, színpadra, vagy épp gondolták tovább elképzeléseit, történeteit.
 ***
 A kibeszélőt Kriszti blogján is olvashatjátok:https://thejoyofexistence.blogspot.hu/






N: Be kell vallanom, hogy vegyes érzéseim voltak ennek a hónapnak az olvasmányaival kapcsolatban. Bár mindkét könyvre kíváncsi voltam, féltem tőlük, mert egyik sem a műfajom. A sci-fi főleg nem. Viszont az lején le kell szögezzem, hogy Phillip K. Dick története a kedvencem lett. A Szárnyas Fejvadász című filmet, valamikor 10 éve láttam, és szerettem, de a könyv még annál is nagyobb élmény volt. A történet egyébként egy klasszikus detektív történet disztópikus miliőben, ahol az embereket lassan alig lehet megkülönböztetni az egyre fejlettebb androidoktól, és ez bizony rengeteg kérdést és problémát vet fel, mind a szereplőkben, mind az olvasóban.

K: A sci-fi műfaja ugyan nem áll tőlem távol, viszont a Szárnyas Fejvadászt nem szerettem, ezért kicsit féltem ettől a regénytől. Philip K. Dick írásmódjától és történetvezetésétől viszont nem tartottam, hisz olvastam már egy könyvét, s abban is tetszett ahogy megalkot egy világot. Ez az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című művével se volt másképp.
A történetet egyszerűen le lehet írni: valóban egy detektívtörténetet olvashatunk, amelyben ott vannak a balszerencsés helyzetben lévő emberek, akik a nukleáris háborútól sújtott Földön maradtak (a szerencsésebbek a Marsra emigráltak), s ott vannak a kolóniákon lévő androidok, akik szabadságuk visszanyerésének érdekében a Földre a szöknek. Az egyik alap problémát az adja, hogy az emberek és az androidok külső és belső szinten is egyre jobban hasonlítanak (említve van ugye, hogy az emberi tulajdonságok egy részét már átvették az új Nexus 6-osok, kivéve az empátia képességét). Ennek érdekében találták ki a Voight-Kampff empátiatesztet, amivel kiszűrhetőek az androidok.
Az egyik főszereplő, Rick Deckard, egy fejvadász, aki az előbb említett teszt segítségével keresi őket, míg John Isiodore - aki nem emigrálhatott a Marsra, mert “együgyűnek” titulálták - az elbújtatásukban segít. A két karakter közül, kinek a cselekményszála volt izgalmasabb számodra?

N: Számomra egyértelműen Rick szála. Legalábbis a cselekményét illetően, mert jóval mozgalmasabb volt, mint Johné. Lélektanilag viszont nehéz lenne választani, mert mindegyik nagyon mély problémákat feszeget. Rick a nyomozás során nem csak, hogy le kell vadássza a Nexus 6-osokat, de meg kell találnia a választ arra is, mitől ember az ember? Vajon tényleg csak az empátiáról van szó, vagy a megoldást egészen máshol kell keresni? Táplálhat érzelmeket az ember egy android iránt? John Isidore ezutóbbi kérdésre egyértelműen igennel felel, amikor befogadja a szökevényeket, mert sorstársaknak érzi őket, a társadalomból kitaszított egyéneknek, amilyen ő maga is.
Engem egyébként nagyon megfogott Rick jellemfejlődése, nagyon erősre sikeredett.

K: Az ő karakterfejlődése volt a leghangsúlyosabb a regényben. Rick nem csak megkérdőjelezi saját személyiségét és a körülötte lévő világot, hanem emberként is elbukik, elveszti azt a képességét, hogy meg tudja különböztetni az igazit a műtől (békás jelenet).
Az állatok helyzete egyébként is megannyi problémát vet fel. Az élővilág nagyrésze elpusztult, ezért az élő állatok felértékelődnek, szinte státuszszimbólummá válnak. Minél egzotikusabb egy állat, annál nagyobb elismerést vált ki másokból, s ezzel egyenesen arányosan nő a megfizethetetlenségük is. Rick számára is kedvezőbb/olcsóbb vételnek bizonyul egy android bárány, mint egy valódi.
A bárány kérdés körében egyébként érdekes volt számomra a cím választás, amivel az író élt. A regény ismeretében egyszerűen zseniálisnak tartom, hiszt azt a kérdést veti fel, hogy ahogy Rick álmodozik egy valódi bárányról, vajon az androidok is vágynak-e hasonlóra? Képesek-e a vágyakozni, törődni, még jobban humanizálódni?
John az egyetlen olyan karakter, aki emberinek látja őket végig, de ez egyáltalán nem meglepő egy olyan férfitól, aki nem határolódott még el a természettől, s érzékeny a világra (a pókos jelenet).

N: Igen. John egyébként szerintem az a karakter, aki tökéletesen ember marad ebben a világban, és ezt nem is kérdőjelezi meg. Mindenki és minden iránt empatikus, és általában nagyon emberséges. Rick elbizonytalanodik egy ponton (ez nagyon tetszett amúgy) saját emberi mivoltát illetően, és ezután változik meg a lelkében lassan minden, aminek nagyon szép, kissé elvont és nyomasztó megnyilatkozása a könyv utolsó néhány oldala, amikor Rick gyakorlatilag teljesen azonosul Mercerrel, aki kvázi istenségként tisztelt személy ebben a világban. Itt meg kell említeni, az ő filozófiájának, tanainak fontosságát, amely rányomja bélyegét a szereplők életére és a világ működésére. Engem ez kicsit emlékeztetett a mai elfogult vallási szektákra, ezáltal a nép butítás egyik eszközét láttam benne, annak is egy szépen felépített, intelligens fajtáját, aminek ellentéte a Buster féle show műsorok, amik gyakorlatilag semmilyen egyéb célt nem szolgálnak, minthogy minden fontos kérdésről elvonják a figyelmet, mellesleg megcáfolják Mercert.

K: Kifejezetten nyomasztó, ahogy ez a két kvázi “hatalom” verseng afelett, hogy ki fogja kellően butítani a népet. Az egyikőjük - ahogy írtad - a vallás, míg a másik a humor és a média eszközével akar érvényesülni. És ez egy szinten szomorú. Szomorúsága pedig abban rejlik, hogy noha egy ötven éve íródott regényről van szó, előrevetített jövőképe időtlen és ez a fajta harc a kontrollért a mai napig fennáll. S ez egyben ijesztő is, ugyanis Dick regénye és más disztópikus alkotások mindig gazdagok az olyan elemekben, melyek az aktuális korra is jellemzőek.
Egy utolsó kérdésem még lenne: mivel ez a regény tetszett, tervezel olvasni más sci-fi műveket is?

N: Ez teljesen így van. Mindig az borzaszt el ezekben a művekben, hogy akár valóság is lehet, sőt részben az is, hiszen az író is mindig abból merít, amit maga körül tapasztal.
A kérdésedre válaszolva: Igen. Nem mondom, hogy kedvencem lett a sci-fi, de jólesett kilépni a komfort zónámból. Van már tervben néhány könyv, és az sem kizárt, hogy Dicktől is fogok még olvasni. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése