2017. június 18., vasárnap

Erdőszellemek, vámpírok, angyalok különös társasága, avagy Jordan az emlékei nyomában

Hónapokkal ezelőtt akadt meg a szemem ezen a könyvön instagramon. Napról napra felugrott egy újabb kép, és magamban minden alkalommal megjegyeztem, hogy ez bizony gyönyörű, és ilyen borítóhoz csak jó sztori tartozhat. Na itt azonban annyiban is maradt a dolog, míg egy hónapja össze nem futottunk az írónővel. Gabriella Eld egy közvetlen és magával ragadó egyéniség, akivel azóta hosszabban is sikerült beszélgetnünk Jordan Norrisról és az ő díszes társaságáról. Innentől pedig nagyon fel voltam csigázva, meg kellet ismernem Jordant, nem volt mese. :)


Úgy két hete egy kávé mellett hozzá is jutottam saját példányomhoz, és leszámítva azt a néhány napot, amikor semmi időm nem volt olvasni, hamar a könyv végére értem. Az elején féltem, mert az írónő (akár csak én a magam hőséről) olyan szeretettel beszélt a hőséről, hogy úgy éreztem, Jordant ezer éve ismerem, így amikor belekezdtem az olvasásba, egy régi barátként üdvözöltem. Sokat vártam azonban tőle, és ez néha veszélyes. Itt azonban nem kellett aggódnom, mert imádtam a könyvet. 
Jöjjön hát az Ikercsavar krónikák első epizódja, az Emlékek Jordan számára.

A történet röviden arról szól, hogy a teljesen átlagos Jordan, aki napjait füvezéssel és legjobb haverjaival tölti, mellesleg kosarazik is, és épp kezd összejönni neki a szerelem, egy nap szembesül vele, hogy ő nem az, akinek gondolja magát, sőt az egész élet, amit eddig élt, csak illúzió.
Jordan egyik napról a másikra az elementálok síkján találja magát, méretes agancsokkal a fején, és mindenféle bizarr, elmebeteg személyek oldalán. A dolog talán még itt nem is annyira szokatlan, kezdődött már fantasy hasonlóan. Ami a dolog pikantériáját adja, hogy Jordan semmire sem emlékszik, pedig kéne, hisz kilencvenkilenc éve is csak ő volt képes szembeszállni a világuralomra törő pánnal, Odellel, és egykori barátai, most is az ő segítségét remélik. Nincs más hátra, vissza kell szerezni az emlékeket, és helyreállítani a rendet.


Nos röviden ez lenne Jordan Norris történetének első fejezete. És akkor térjünk rá arra, milyen is ez  a könyv. Egyszóval: nagyszerű. Olvasmányos, fordulatos és izgalmas. Szerettem, hogy az írónő ennyire otthon mozog az általa teremtett világban, nem fél tabukat döntögetni, véleményt és kritikát megfogalmazni. Még ha ezek sokszor nem is egyeztek az én világlátásommal, lenyűgözött ez a nyitottság. Szóval tartogatott tanulságot bőven. Ráadásul feltárult egy új fantasy világ, én pedig ezeket nagyon szeretem, szóval remélem, hogy a következőkben még több derül ki a síkokról a pokolról és a többi világról, melyben Jordanék mozognak. Ebben a kötetben mindent csak érintőlegesen ismerhetünk meg, de nem is baj, hisz bevezető kötet lévén főképp a karakterekre fókuszál, azonban szerintem egy fantasy-nél elengedhetetlen a teremtett világ megismertetése az olvasóval. Na de még van két kötet, szóval biztosan összeáll ez a kép is. Egyébként az egész történet nagyon áttekinthető és érthető,elveszni nehéz benne. :)

És akkor térjünk rá a szereplőkre, mert ennek a könyvnek az ízét ők adják. Nos itt csupa kétes figurával van dolgunk. Maga Jordan is hagy némi kivetni valót maga után, de a többiek teljesen őrültek, ettől függetlenül mindegyik nagyon szerethető, és bármilyen sötét alvilági figurák is, tele gúnnyal, szarkazmussal, cinizmussal, mégis helyén van a szívük, legalábbis eddig nagyrészt úgy tűnt. :)
Személyes kedvencem, persze Jordan mellett, Rio lett. Bár a többiek szerepe sem elhanyagolható, Rio számomra úgy tűnt, hogy kicsit kiemelkedik a társaságból. Egy rendkívül intelligens és végtelenül cinikus vámpír, aki nem mellesleg láncdohányos. Mindenkihez van egy " jó" szava, általában ő rántja össze a csapatot, és persze neki is megvan a személyes tragédiája és motivációja.


Fontos karakter még Gok von Montgomery, az alvilági öltönyös figura, aki lelkekkel kereskedik, persze a pokol javára. Igazi dörzsölt üzletember, Számító és nyers, ám mégsem lehet elítélni, sőt. Egy ponton, ahogy Jordan is megfogalmazza, ő tűnik  a legemberségesebbnek, áldozatkészebbnek. Szerettem a humorát, a benn levő kettősséget, és azt, hogy mindezek mellett még zongoraművész is. (azért érezzük, hogy ez nem mindennapi társaság.)
Aztán ott van Owen, az arkangyal, akit nem fogad be a Menny, és aki elkeseredetten keresi nővérét, ezek okán pedig jó adag öngyilkos hajlammal van megáldva, de ugye az angyalok nem halhatnak meg, szóval szegénynek nem könnyű az élete. Ami benne nagyon tetszett, hogy egy gyermeki testbe bújt bölcs öreg, és ez milyen szép, hisz angyal, azok pedig ártatlanok, mint a gyerek és nagyon nagy tudásúak. Owen történetben betöltött szerepe egyébként kulcsfontosságú, és szerintem ez a későbbiekben sem lesz elhanyagolható.
A következő, akit meg kell említeni, az Nestor. Nos ő egy erdőszellem, nem kevéssé megszállott, és többet nem is mondanék róla. Egy darabig sajnáltam, teljesen megértettem, de a kötetvégére már vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban. Azt hiszem, végső soron talán ő  a legőrültebb a társaságban.
A felsoroltakon kívül még meg kell említeni Robint, a még mindig az egykori emberi létre vágyakozó vámpírt és Sidet, aki félig fenevad, félig vámpír, és gyakorlatilag állandóan ilyen félkómás állapotban lézeng, mert ha feldühítik, elszabadul benne a vad, akkor pedig jaj mindenkinek. Na meg ott az egyetlen leányzó, Evon az erdőtündér.

Hát ők lennének Jordan elfeledett barátai, akik mind az olvasót, mint ezt az agancsos srácot egyszerre képesek meghökkenteni és ámulatba ejteni.


Már a trilógia második kötete is várja az olvasókat. :)

A történet jól építkezik. Az eleje nagyon klisés, és kissé vontatott is, ami veszélyes megoldás, de érdemes kivárni, mert a csavar, a Jordant érő sokk így üt igazán. Tetszett, hogy a főhős ennyire nem ismeri ki magát a világban, így az olvasó vele együtt fedezhette fel ezt a világot, és ismerkedhetett a többi karakterrel.  A kötet végére pedig egészen szép jellemfejlődésen megy keresztül, bár ez még korántsem a hegy csúcsa. Kíváncsi vagyok, mi lesz Norrisból a harmadik kötet végére.

Összegezve, ezt a könyvet bátran merem ajánlani a fantasy kedvelőknek, azoknak, akik nyitottak, nem borzasztja el őket a vér, és nem horkannak fel, ha káromkodást olvasnak/hallanak. Gabriella Eld regénye remek kikapcsolódás,egy részletgazdag világgal, remek karakterekkel, mély és tanulságos gondolatokkal. A magam részéről alig várom, hogy a kezemben tartsam a folytatást. :)

Ha szeretnéd te is megismerni Jordant és társait, akkor látogass el az Gabriella Eld facebook oldalára, ahol nem mellesleg rengeteg apró érdekességet tudhatsz meg a szereplőkről.

Könyvet rendelhetsz a Colorcom kiadó vagy a Líra webshopjában.





*****
Szereted a fordulatos, több köteten átívelő kalandregényeket, Angliát, a 20. század elejét?
Ha szeretnél egy izgalmas időutazáson részt venni, akkor neked ajánlom A változások kora című regénysorozatom első két már megjelent kötetét.
A könyveket ezen a linken rendelheted meg:
Itt pedig véleményeket olvashatsz, de akár a könyvbe is belekukkanthatsz. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése