2017. március 4., szombat

Háborús film magyar módra (Szürke senkik)

 Régebben is vonzott ez a téma, de az utóbbi egy évben különösen szívügyem az I. Világháború. Saját pacifista világnézetemet és a háborúktól való félelmemet fogalmazom meg az írásaimban is. Bármilyen könyv vagy film azonnal várólistára kerül (megjegyzem rövid ideig), amely a témával kapcsolatos. Így nagyot dobbant a szívem, amikor láttam, hogy mi magyarok is végre készítünk egy ilyen filmet. Kapva kaptam az alkalmon, és barátnőstül, aki nem mellesleg, hasonló lelkesedéssel veti bele magát a hasonló művekbe, beültem  Filmhétre. És mit kaptam? Egy nagyon magyar, nagyon igaz, nagyon elgondolkodtató és megrázó alkotást, tömör egy órában.

... Figyelem, a további részek SPOILERT is tartalmaznak!!! ....



A Szürke senkiknek már a címe remek, hisz egyszerre szól a háborúban "szolgáló" postagalambokról, és arról a több tízezer katonáról, akik névtelen hősei, vagy inkább áldozatai voltak ennek a szörnyű világégésnek.
A főhős Döme, az iskolapadból a frontra kerülő naiv, végtelenül ártatlan galambász fiú, aki egyik napról a másikra Olaszországban találja magát egyetlen kis galambjával és néhány felderítővel, hogy feltérképezzenek egy kommunikációs központot az olasz hegyek között.
A film nem operál nagy csata jelenetekkel, nem vonultat fel ezer statisztát. Öt katona értelmetlen küldetésén keresztül mutatja be a háború kegyetlenségét. Mert az egész valóban értelmetlen, és itt lehetett a legnagyobbat hibázni, hisz maga a történet végletekig le van egyszerűsítve, de ez nem baj!


Az értelmetlen halálok, az ártatlan Döme gyilkossá válása, és kis híján megtébolyodása annyira érzékletesen mutatja be ennek a világháborúnak az értelmetlenségét, hogy arra kevés példa van.
Itt ki kell emeljek egy jelenetet a maga nyers valóságában. Döme egy ponton rákényszerül, hogy immáron valóban embert öljön, hisz társai és az ő élete a tét. Számomra a film egyik legmegrázóbb epizódja volt, mikor ez a tizenéves fiú szembekerül egy hasonló korú olasz fiúval. Hosszan egymásra néznek, majd Döme halálra szúrja az olaszt. Ebben az egy jelenetben benne van, miként válhatunk embertelen szörnyetegekké, ha ezt kapjuk parancsba.

És persze ott van a többi karakter. Hamisítatlanul magyarok, és háborús filmbe illő jellemek. A fia maradványait hazavinni igyekvő osztrák, az életük árán összetartó őrmester és az oláh. Mind-mind sajátos, valós tragédiákkal és sorsokkal. Bővebben nem is írnék róluk, inkább nézzétek meg a filmet.

Aztán ott a film vége. Ami után, ha lehetett volna az asztalra csapok, és azt mondom, "Na ez kellett nektek? Mire volt jó ez az egész?". Valószínűleg ez járhat Döme fejében is, és mi nézők vele együtt vagyunk dühösek, elkeseredettek és megkönnyebbültek.

Ezek után ha felelnem kell, hogy ajánlom-e ezt a filmet, a válasz: IGEN. Az atmoszféra, a szürkés színek, a helyszínek, a jelmezek egy az egyben megadják azt a hangulatot, amit egy háborús filmtől várnék. A zene sokszor annyira nyomasztó, hogy feszengve ültem a székemben. Hogy hibátlan-e a film? Nem teljesen. A végén én 2-3 snittet simán kivágtam volna. Feleslegesnek éreztem. A szétrepülő galambokkal gyönyörű lett volna a lezárás. Nekem néha döccent egy-egy jelenet, például megállapítottuk, hogy elrévedve nézni hitelesen talán egy színész sem tud igazán. De mindezek mellett gyönyörű film, már ha ebben a témában valamire ráaggathatjuk ezt a szót.
Ha valaki meg akar győződni arról, hogy mi magyarok tudunk jó filmet készíteni, vagy még vannak benne kétségek a háborúk értelmetlenségét illetően, akkor ne hagyja ki! Ez a film kötelező darab.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése