2017. március 20., hétfő

A film, amire haragszom, pedig szerettem (Kincsem kritika)

Az utóbbi időben volt miért örülni a magyar filmeknek. Az Oscar díjas Mindenki vagy épp a szívemhez nagyon közelálló Szürke senkik mellett számos remek alkotás született az utóbbi években. Büszkék lehetünk, és lassacskán talán a hollywoodi mozin szocializálódott generáció is felismeri, hogy a magyar film igenis jó. Ehhez a sorozathoz csatlakozik az e heti filmünk is, a Kincsem.

A történet a magyar csodaló "pályafutásának kezdetét mutatja be", mindezt egy remek történelmi kosztümös film keretében. Persze többről is van itt szó, hiszen a kiegyezés utáni években járunk, így egy kicsit a kor társadalmába is, ahol még jócskán érezhető az osztrák-magyar versengés. Természetesen a lóversenyen is. A cselekmény főképp erre a konfliktusra épül. A főhős, Blaskovich Ernő egy osztrákok által kisemmizett gróf, akit évek óta kudarcok sora kísér, míg rá nem lel a kissé vad és első látásra kezelhetetlennek tűnő Kincsemre. Az első nehézségek után Kincsem végül megszelídül, és hamarosan megkezdődik mára legendássá vált "karrierje". 
A filmkészítők nagyon szépen színesítették ezt a szálat a történelmi konfliktussal, mely nem csak a két nemzet, de az egyének között is ott feszült, de ugyanilyen szépen fűzték hozzá a romantikát. Blaskvich és Clara von Ottingen remek páros. Én nagyon szerettem őket. Kettejük története humoros, életszagú és kellőképpen tragikus. Nem nyomja el a Kincsem sztorit, de nem is sikkad el mellette. Nagy Ervinhez nagyon passzol ez a szerep. Általában neki jól állnak a hasonló karakterek. Van benne valami, amitől egyszerre tudja hozni a csélcsap világifjút, és az elszánt, tragikus hőst is. Petrik Andrea szintén remek választás. Néha, amikor kosztümös filmet nézek, rájövök, hogy nem minden színész vagy színésznő illik ilyen ruhákba, ilyen díszletekbe. Andrea olyan, mintha csak ebből a 19. század végi Magyarországból lépett volna elő. Ugyanígy remekelnek a többiek a kisebb nagyobb szerepekben. Kovács Lehet például kimondottan szórakoztató volt az angol zsoké szerepében.
A kincsem tehát jól összerakott film. Kerek egész. Gyönyörű képekkel, remek színészi játékkal, és egy nagyon jó, érdekfeszítő történettel. 

Akkor mégis miért haragszom rá? 
Szeretem Herendi Gábor filmjeit. A Magyar Vándor nálam anno hatalmas sláger volt, épp úgy a Valami Amerika. Számomra nem volt kérdés, hogyha újabb film készül az ő rendezésében, az jó lesz. Egy dolog mellett azonban nem tudok elmenni, mégpedig a rengeteg rejtett utalás modern korunkra. Ezekből nem akarom lelőni a poént, mert hátha valakinek kellemes meglepetések lesznek. 
Az első egy-kettőt én is élveztem, de a sokadik után már kényelmetlenül fészkelődtem a székben. 
persze az ilyesmi Herendinek kvázi a védjegye, és a vígjátékaiban nagyon jó helye volt ezeknek, itt azonban zavart. A Kincsem ugyanis tényleg remek film, és bár nem áll tőle távol a humor, mégsem egy vígjáték, hanem egy dráma, egy kalandfilm. Szerintem egyes drámai pontok sokkal nagyobb hatást tettek volna, ha itt ott nem bukkannak fel ezek az apróságok.

Mindez persze tényleg apróság, bár én emiatt tényleg mérges voltam. A Kincsem azonban így is egy pazar alkotás. Igazán magyar, szórakoztató, drámai. Olyan, amit bárkinek nyugodt szívvel ajánlok, akik szeretik a kosztümös filmek, habár ezt talán az is szeretni fogja, aki eddig nem volt oda értük.



***

Szeretnél visszautazni az 1910-es évek Angliájába? Szereted a kalandos, romantikus történeteket? Ha tetszett a részlet olvass tovább a blogon, vagy már megrendelheted a sorozat első kötetét a Bookline vagy Libri honlapján e-book és nyomtatott változatban is. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése