2016. október 9., vasárnap

Meseregény (6. fejezet)

Kérők és cselszövők

Mielőtt még hercegnő lett, Felicia bármit megadott volna, hogy részt vehessen egy ilyen pazar mulatságon, mint a tiszteletére rendezett bál. Ám azóta, hogy világossá vált számára mennyire más ez az élet, mint azt képzelte, már egyáltalán nem lelkesedett. Edmund és ő már nyíltan vállalták egymás előtt érzéseiket, de másnak nem beszéltek róla. Titokban találkoztak a kert valamelyik rejtett zugában, ahol hosszú időket töltöttek egymást átölelve és beszélgetve.
Így teltek a hetek, míg végül elérkezett a bál napja.
Bár Feliciának semennyire sem fűlött a foga a kérőkhöz a kastélyba bevonuló vendégsereg ámulatba ejtette. Megjelentek a másik négy királyság hercegei, hercegnői, sőt még a királyok is. Jöttek különféle előkelőségek még, akik bár nem tartoztak a királyi családokhoz, de befolyásos személyeknek számítottak. Tiszteletükre a vár nagytermében ott lógtak a királyok zászlói: A medve, az oroszlán, a hajó és a lemenő nap előtt elsuhanó galamb, valamint a kisebb nemesi házak címerei.
Sokféle ember lepte el a termet, melyben most súlyos faasztalok voltak felállítva. Az est nagy lakomával kezdődött. Az asztalokra sültek, burgonya, zöldségek, különféle illatos kenyerek, déli borok, északról hozott kesernyés sörök, és minden, amit csak a népek megkívánhattak.
A kandallókban ropogott a tűz, és közben muzsikusok játszottak, hogy szórakoztassák a jóízűen falatozó vendégeket.
- Belior király fia sokat nézeget ide. – jegyezte meg Sir Marcus húgára pillantva.
- Túlságosan kövér. – húzta el a száját Felicia.
- És a nyugati, Thanios herceg?
- Undok arca van. – rázta meg a fejét Felicia. – Biztosan egy beképzelt majom.
- Na de leányom! – szólt rá Bernard király a másik oldalról arcán cinkos mosollyal. Feliciának tetszett ez a mosoly, mert ettől úgy érezte, hogy apja megérti őt.
Edmund jelent meg, hogy bort töltsön urának és Feliciának is. Mikor a lányhoz ért, tekintetük a kelleténél hosszabban időzött el egymáson. Felicia gyorsan elkapta a fejét, és remélte, hogy bátyjának nem tűnt fel a dolog, ám Sir Marcus ettől kezdve gyanakodva méregette őket.
A vacsora lassan véget ért, és előkerültek a torták és más sütemények meg gyümölcsök valamint táncoltató, tempós muzsikák. Nem telt bele sok idő, hogy a terem másik fele megteljen a táncoló párokkal. Felicia el akart bújni a habos sütemények tornyai közt, de nem volt szerencséje, mert az előbbi, kissé pökhendi képű herceg, Thanios odalépett és táncolni hívta.
- Hercegnő. – hajolt meg a herceg a kezét Felicia felé nyújtva. A lány kelletlenül elmosolyodott, és engedelmesen követte a herceget.
A táncot magát élvezte, bár nem volt mestere ennek a tevékenységnek. Mikor még az utcán élt sokszor perdült táncra valamelyik fiúval, de az egészen más volt, mint itt ebben a díszes ruhában, e között a sok előkelő ember között.
- Biztos nem lehetett könnyű az utcán felnőni. – jegyezte meg a herceg.
- Oh, van rosszabb is. – felelt Felicia. Magában arra gondolt, hogy ezerszer rosszabb egy nem kívánt alakkal társalogni, mint egésznap az utcákon lődörögni. – Sok mindent megtanultam. Például gyorsabban futok, mint maga. Ez egészen biztos.
- Nem lehetett valami jó tolvaj. – vágta rá a herceg elvigyorodva.
- Ne sértegessen egy hercegnőt! – fortyant fel Felicia és elengedte a herceg vállát.
- Ugyan, csak tréfának szántam. – mentegetőzött a herceg. – Biztos vagyok benne, hogy nem lehetet könnyű kegyednek.
- Nem volt. – felelt dacosan Felicia. Megpillantotta Edmundot. – Bocsásson meg! – mondta, és otthagyta a herceget.
Az apród után szaladt, aki épp a konyhára igyekezett, hogy bort hozzon a kiürült kancsóba. Felicia útközben a folyosón állította meg.
- Szökjünk meg. – mondta hirtelen ötlettől vezérelve.
- Azt nem tehetjük. – ellenkezett Edmund. Kicsit halkabbra fogta a hangját, nehogy valaki kihallgassa őket. – Te idetartozol.
- De nekem nem kellenek a pökhendi meg dagadt meg savanyú tekintetű hercegek. – mondta Felicia és Edmund mellkasára hajtotta a fejét.
- Ha lovag leszek, feleségül vehetlek. – szólalt meg vigasztalóan Edmund, megragadva a lány vállát.
- Mikor leszel lovag? – kérdezte Felicia.
- Sajnos még néhány év.
- Addig nem várhatok. Atyám férjhez akar adni, még az újesztendő előtt. – csóválta a fejét Felicia.  – Menjünk el. Kérlek Edmund.
- Nem mehetünk. A király olyan boldog, hogy visszatértél hozzá. Nem foglak elrabolni tőle. – mondta Edmund. Hangja sajnálkozó volt, és szomorú. Teljes szívvel kívánta, hogy elszökhessen Feliciával, de kínozta volna a bűntudat, ha megfosztotta volna a királyt szeretett lányától.
Magában elképzelte, hogy elhajóznának a birodalomból. Hallotta valamikor, hogy keleten más idegen országok és királyok vannak. Szerette volna felfedezni ezeket. Arra vágyott, bár most útra kelhetnének, és elhajózhatnának, de ennek még nem volt itt az ideje. Bátorító pillantással nézett Felicia szemébe és így szólt:
- Megesküszöm neked, Felicia hercegnő, hogy mindig hűséges leszek hozzád.
- És én megesküszöm, hogy hű leszek hozzád Edmund. –fogadkozott Felicia is. Olyan volt ez, mintha most ketten házasságot kötöttek volna. Felicia elhatározta, hogy még lemond a szökésről, de egy kérőnek sem lesz hajlandó igent mondani.
Visszatért a nagyterembe, ahol még mindig javában folyt a mulatozás. Beszédbe elegyedett néhány udvarhölggyel, majd egy szép hercegnővel, akit Illannának hívtak, és öltözéke alapján keletről származhatott. Táncolt Illanna bátyjával majd a kövér északi herceggel, de egyikükben sem talált semmi érdekeset. Míg ő emígy múlatta az időt, apja az asztalnál ült a Nagykirály társaságában.
- Úgy látom, a leányod még egyik kérővel sem táncolt kellő ideig. – jegyezte meg Aerion király.
- Felicia még idegennek érzi magát. – felelt Bernard király. – De úgy látom Thanios herceggel már másodszor táncol.
- Az semmit sem jelent. – legyintett a Nagykirály. – Tudod mi a törvény. A lányod vagy választ, vagy hozzámegy az egyik fiamhoz.
- A legifjabb is kétszer olyan idős, mint a lányom. Nem hiszem, hogy annyira sürgetni kéne a házasságot. – ellenkezett a király. Hangja kissé ingerült volt. Ismerte jól a Nagykirály szándékait és semmi esetre sem akart engedni neki.
- Na de barátom. – szólalt meg mézesmázos hangon Aerion király. – És ha veled történne valami? A fiad fogadalomban él. Hogy bízzon meg benned a néped, ha nem tudod rávenni a lányod a házasságra? Egy utcáról jött leány nem kormányozhatja a királyságot. Ezt be kell látnod.
- Biztos vagyok benne, hogy megtalálja a neki való férjet. – felelt mérgesen Bernard király. – Időben. – tette hozzá nyomatékosan.
- Nos, majd meglátjuk. – mondta Aerion király gúnyos hangon. – fiú! Tölts még bort! – szólt rá a háta mögött álldogáló Edmundra. A fiú egész idáig feszülten hallgatta a beszélgetést. Az izgatottságtól kissé remegett a keze, és a bort félreöntötte.
- Bocsánat, felség! – mondta riadtan, és elkezdte felitatni a bort.
- Micsoda kétbalkezes kölyök vagy! – rivallt rá a Nagykirály és kivette a kancsót a kezéből. – Majd inkább magam töltök.
- Elnézést. – ismételte zavartan Edmund.
- Eredj Edmund! Nézd meg van-e még a konyhán az áfonyás süteményből. – szólt oda neki Bernard király.
Edmundnak nem kellett kétszer mondani. Hamar elsietett, de nem is a kiöntött bor, hanem a néhány perce hallottak miatt. Zaklatott volt. Mire a konyhába ért elfelejtette miért is indult, így céltalanul járkált fel-alá a folyosókon. Egyszer csak gazdája, Sir Marcus jött szembe vele.
- Hát te mit kószálsz erre? – kérdezte őt a lovag.
- A konyhába indultam Sir, de elfelejtettem miért. – felelt Edmund lehajtott fejjel.
- Mi van veled, Edmund? – kérdezte rosszallóan csóválva a fejét Sir Marcus. – Sápadt vagy.
Edmund egy pillanatra elgondolkodott, hogy szóljon-e bármit az imént hallottakról, de végül úgy döntött, nincs vesztenivalója, hisz a lovag a király fia, így biztosan örülne, ha értesülne az ilyesmiről.
- A Nagykirály meg akarja szerezni a birodalmat. Feliciát hozzá akarja adni az egyik fiához.
- Először is Felicia hercegnő, vagy Lady Felicia. – javította ki Sir Marcus. –Másodszor pedig, ne hadarj ennyire. Szóval?
Edmund mély levegőt vett és higgadtabban ismételte el:


- A Nagykirály azt mondta őfelségének, hogy a hercegnőnek férjhez kell mennie mielőbb, különben összeházasítja valamelyik fiával. De a hercegnőnek egyik kérő sem tetszik.
- Ez kapóra jönne Aerion királynak. – jegyezte meg Sir Marcus. – Régóta feni a fogát a másik négy trónra.
- Azt is mondta, hogy atyádnak időben gondoskodnia kell a jövendőbeli királyról, mert már elég idős. – folytatta Edmund. – Szerintem meg akarja ölni. – tette hozzá kétségbeesetten.
- Megölni? Ugyan Edmund! – rázta meg a fejét Sir Marcus.
- De a Nagykirály azt mondta, miután Őfelsége megjegyezte, hogy az esküvő még várhat, hogy de gondolni kell arra is, ha esetleg történik vele valami. – magyarázta szinte remegő hangon Edmund.
Sir Marcus arca elkomolyodott. Nem szólalt meg talán egy teljes percig. Gondolataiba mélyedt, miközben apródja arcát fürkészte.
- Biztos, hogy ezt mondta? – kérdezte végül. Edmund bólintott. – Menj vissza és tartsd rajta a szemed a királyon és a hercegnőn!
- Igen, Sir. – biccentett Edmund.

- Ha igazat mondasz, akkor veszélyben vagyunk. – jegyzete meg komor hangon Sir Marcus, majd intett az apródnak, mire az visszasietett a terembe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése