2016. szeptember 22., csütörtök

Regényt írok 24. rész (Be lehet-e fejezni egy regényt? )

A fenti kérdés kavarog a fejemben néhány napja. A regényfolyam, melybe belevágtam, lassan kikerül a nagyközönség elé. Legalább is az első része. Amikor megírtam a teljes regény első változatát, és megmutattam a legközelebbi barátoknak, akik készséggel olvasták végig a közel 1500 oldalt, nagyon boldog és elégedett voltam. Igen végre neki ültem, és a történet, ami olyan rég a fejemben volt, most itt volt "papíron" . Aztán egyszerre tudatosult bennem, hogy bizony bele kell vágjak a javítgatásba.

Nos erről muszáj írnom nektek, mert biztosan, akik írtok túlestetek már ezen egyszer, kétszer, nagyon sokszor, akik pedig nem írtok, beleláthattok a kulisszák mögé. :)
Logikusan az első kötettel kezdtem. Míg az első változatot nagyjából egy hónap alatt megírtam, ez több mint két hónapon át tartott, és most épp átírok egy fejezetet (azt hiszem negyedszer). De még most is van rengeteg apróság, melyek feltűnnek, nem beszélve a szerkesztés, számomra igazán fejfájdítós folyamatáról... Az egész olyan, mintha sosem akarna véget érni, hisz újabb és újabb rétegeit ismerem meg az általam leírt világnak.
A történet rengeteget változott, még maga a gyökere is, persze  a lényegét megőrizte, de mégis egészen más lett azáltal, hogy a vázlatos első verziót felépítettem.
Felépítettem, igen az a jó. Az első verzió olyan, mint egy ház alapja. Már látom milyen lesz, mekkora, de még fel kell építeni, ki kell festeni, hogy lakható ház legyen. Egy történet éppen ilyen.
Kitaláltam egy világot (bár történelmi időben játszódik, de mégis az én világom). Minél többet foglalkozom vele, annál részletesebben ismerem meg én magam is a szereplőimet, és ezt szeretném mások elé tárni. Az egész olyan, mintha felkerekednék, hogy bejárjam a világot. Ismerek olyan jeleneteket a főhősöm életéből, ami  a könyvben sosem lesz leírva, de én tudom, mert vele kelek és vele fekszem hónapok óta. Olyan, mintha valóban létezne. De mindent nem oszthatok meg, hisz akkor végtelen hosszú volna a könyv. A világ minden zugát sem járhatom be. Egyszer haza kell térnem. Abba kell hagynom az utazást, az írást...

Most, ahogy lassan végzek az első kötettel, és írom a másodikat, ami most már egészen más, mint az első változata, egyre inkább megfogalmazódik bennem, hogy egy regényt igazán sosem fejezünk be. Abbahagyjuk csupán, biztatva magunkat, hogy hőseink megértek arra, hogy kilépjenek a világba, hogy mások életének is legalább negyedannyira részei lesznek, mint a mijeink voltak, mialatt szeretettel megalkottuk őket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése