2016. szeptember 23., péntek

Ki is vagyok én, és miért ez a blog?

Sziasztok! :)

Egyre többen vagytok, akik olvastok, ezért, úgy döntöttem, ideje kicsit személyesebbé tenni a dolgot, és leírnom mi micsoda itt az oldalon. :)


Nórinak hívnak, és ami a legfontosabb, hogy gyerekkorom óta szerettem történeteket kitalálni. Öcsémet gyerekkorunktól a saját, sokszor elég abszurd meséimmel szórakoztattam, amiket néha  a mai napig felemlegetünk. Tíz éves voltam, mikor akkori nagy szenvedélyemet és az írást ötvözve egy dinoszauruszokról szóló történetet írtam, amit illusztráltam is. Ez volt az első könyv, amire akkor annyira büszke voltam, hogy miután legalább 5 ember elolvasta, úgy döntöttem ideje folytatást írni. :) Hiába, akkor még nem számított a marketing.
Ez után komolyodtam, és kezdtem mindenféle regényeket írni, füzetekbe persze. Ezek nagy része fan fiction volt, aztán vagy 10-12 éve született meg először Henry Davis alakja. Akkor még nagyon gyerekes formában, egy abszolút romantikus történet kamaszoknak, a XIX. századból. Megírtam a könyvet, aztán pihent a kis asztali gépem mélyén.
Eltelt néhány év és én Mozgóképkultúra szakos hallgató lettem. Három éven át tanultam forgatókönyvet írni, meg megtudtam mi is az a dramaturgia, egyszóval kezdtem professzionálisabb módon is megismerkedni az írás mesterségével. Ez idő alatt furcsa mód épp az írás volt az, amit picit hanyagoltam, legalábbis saját ötleteim papírra vetése. De közben az utazás és a filmek nagy szerelmese lettem, és ha épp nem Valamelyik európai várost barangoltam be, akkor a filmtörténet klasszikusait néztem.
Aztán vége lett a tanulmányoknak, és nekem hirtelen tengernyi időm lett. Ért sok csalódás, és fel akartam adni, de ez a fiú, akit jó 10 éve papírra vetettem ott motoszkált a fejemben. Korban áthelyeződött, kicsit változott, és így bővült a történet is. Most pedig itt van 3 kötetnyi regény, ami róla szól, pontosabban rajta keresztül állít emléket egy kornak, ami hozzám valamiért nagyon közel áll. Szeretem ezt a főhőst, mert ő az első igazi, aki hosszú idő alatt vált olyanná, amilyen most. Remélem ti is megszeretitek minden esendősége ellenére, ahogy a könyvek többi szereplőit is.

A másik dolog, amin mostanában dolgozom, és itt olvashattok róla, az egy meseregény, ami azért íródik, mert egy barátnőm 10 éves kislánya arra kért: írjak neki könyvet. Kikötés is volt, hogy legyen benne hercegnő. Na én meggondolatlanul rábólintottam, de csak nem ment a dolog. Ő azonban addig nógatott, míg egyik nap elhatároztam magam, és a buszon hazafele zötykölődve megszületett Felix(Felicia) , Edmund és Sir Marcus alakja.


Ezen a blogon tehát olvashattok:
- filmajánlókat, azon filmekből, melyeket aktuálisan nézek (Filmklub)
- Részleteket, kedv csinálókat a készülő könyvekhez: (A változások kora) (Meseregény)
- Néhány eszmefuttatást, tanácsot, talán hasznos információkat az írás folyamatáról (Regényt írok...)
- Valamint úti beszámolókat, amik talán közelebb hozzák hozzátok ezeknek a helyeknek a lelkét, vagy kedvet csinál az utazáshoz (Utazások)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése