2016. június 6., hétfő

Képeslap a Montmartre-ról (Amelie csodálatos élete)

Amelie Poulain -t, bizonyára sokaknak nem kell bemutatni. A párizsi Két Malom kávézó felszolgálójáról szóló filmet Jean-Pierre Jeunet rendezte, és 2002-ben jelent meg.
A történet egyfajta mesebeli Montmartre-on játszódik, és az álomvilágban élő, különc Amelie néhány napját mutatja be, kezdődően Lady Diana halálával. Ez a hír indítja be az eseményeket, melynek következménye egy falba rejtett doboz, tele egy idegen gyerekkori emlékeivel. Megindul a nyomozás a férfi után, aki a doboz egykori gazdája. Az ügy sikerrel jár, és Amelie sikeresen eljuttatja a dobozkát tulajdonosának, és közben rátalál a szerelem, a szintén különc Nino Quincampoix személyében.

Az Amelie története igen egyszerű. A film vége szinte borítékolható, de nem is ez az, ami miatt érdemes megnézni a művet. Jeunet alkotását sok kritika érte hazájában, hogy túl szép, túl mesebeli képet fest Párizsról és annak lakóiról. Pedig az Amelie csodálatos élete épp ettől különleges.
Főhősünk Amelie, egy zárkózott, saját álomvilágába menekülő lány. A filmben megjelenő Párizs, az ő Párizsa, ahol minden színes és meleg. Az emberek mindannyian kissé furcsák, de mivel főhősünk szemével nézzük őket, ez a furcsaság valami különleges bájjal keveredik, még az unok zöldséges, Collignon esetében is. Ebben a világban Amelie eltökéli, hogy amolyan megmentője lesz a körülötte levőknek, és egyfajta missziót folytat, hogy segítségére lehessen mindenkinek, ahogy azt példaképe Diana hercegnő is tette. Amíg azonban elszántan igyekszik másoknak segíteni, legfőképp saját apjának, aki felesége halála után elmerül a fásultságban, Amelie elfeledkezik saját boldogságáról.
Ekkor találkozik Nino-val, aki épp olyan, mint ő. Furcsa hobbijai és állásai vannak, és nem kevéssé zárkózott, mint főhősünk Amelie.
Kettejük egymásra találása, már már abszurd, mégis bájos, és mi nézők egyre csak drukkolunk nekik.
A filmben fontos szerephez jut a narrátor, aki végigmeséli a történetet, megismertetve velük a szerepelők legfontosabb tulajdonságait és gondolatait.

Miért szeretem, és ajánlom a filmet?
Mert az Amelie csodálatos élete remek kikapcsolódás, ha valaki nem egy szokványos romantikus filmre vágyik. Amelie ténykedései, picit a mi lelkünket is jobbá teszi, hagy elmerülni bennünket egy nagyon valóságosnak ható mesevilágba, mely méltóképpen tiszteleg a szerelem városa előtt, mind ezt Yann Tiersen csodás zenéjével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése