2016. május 4., szerda

Regényt írok 16. rész ( Nehéz döntések)

Hányféleképpen vághatunk bele a regényírásba?
Van egy karakter, helyszín, kor, vagy bármi, ami megragad, megszületik a fejünkbe, és e köré kezdünk építeni egy történetet. Vagy épp egy sztori, egy téma kezd kibontakozni, és ehhez keressük meg a megfelelő helyszínt, kort, szereplőket. Akárhogy is legyen az írás mindig igen összetett feladat.
És bizony bizony néha nagyon nehéz is. Lassan végére érek a regényemnek, és most kezdek kicsit visszagondolni, honnan is indultam, hová tartok, van-e létjogosultsága a történetnek, és ami a legfontosabb, több mint 300 A4-es oldal begépelése után egyértelműen látom, hogy, amit írtam az csupán a regényem vázlata. 
Jó talán a vázlat erős szó, de kifejtem.
Én nem vagyok az a nagy tervező, aki minden mondatát precízen kitalálja. Nagyrészt ösztönből írok, és csak cselekményvázlatot, karakter jellemzéseket, idővonalakat írtam, és írok folyamatosan, merthogy mindig kell újra és újra. A történet ugyanis, amit most írok, és ami hamarosan lezárul, egészen más, mint az, ami a fejemben volt két hónapja. És, hogy miért van ez? Nos ennek rengeteg oka van, és ezek nem csak nálam, de mindenkinél előfordulhatnak, ha csak nem ragaszkodik az első elképzeléseihez. De szabad-e ragaszkodni, vagy mindent dobni? Jó kérdés.
Hogy világos legyen, miről is beszélek, a szerintem 3 legfontosabb pontban felvázolom a problémát.

1. A szereplők életre keltek:  Igen sokat írtam már a főhősről, mellékszereplőkről, na de mi van a cselekmény alakító szerepükkel? Furcsa dolog azt írni, hogy a szereplő, akit én teremtettem irányítja a sztorit. Elég őrült gondolat nem? Pedig nem. Az én esetemben például a történet fő szála a főhősöm tulajdonképpen felnőtté válását mutatta volna be, egy ponton negatív fordulattal, majd újabb útkereséssel, hogy visszataláljon régi önmagához. A történet, ahogy alakult, rájöttem, hogy ez a hős, sosem fog tudni ilyen irányba változni, de más fordulatok még érhetik, és így sokkal hitelesebbnek és emberibbnek érzem, hogy nem hagytam magam meggyőzni, hogy már pedig legyen rossz. Így is igen sok mindenen megy keresztül, és a végére remélem tanulsággal fog szolgálni.

2. A valóság, Történelmi tények: Van, amikor valamit elképzelünk, hogy ez és ez történik majd, és milyen izgalmas lesz, aztán kiderül, hogy az ötlet teljesen irreális. Persze egy sci-fi vagy fantasy esetében bárminek lehet létjogosultsága, de ott meg nekünk kell szabályrendszereket lefektetni, amit, ha az olvasó részletesen nem is ismer, a logikátlanság hamar feltűnik neki. Ha azonban a sztori a mi világunkban játszódik, és igyekszünk azt hitelesen felépíteni, akkor igyekeznünk kell mindennek utána nézni, vagy ügyesen elfedni azt, amiről keveset tudunk. Ezek fényében könnyen előfordulhat, hogy például a XIX. századba beleírnánk egy hetekig kómában fekvő szereplőt, de rájövünk, hogy abban az időben, bizony napok múltán meghalt volna az illető. Találjak ki mást, vagy mondjam, hogy már pedig nálam ez lehetséges? Nos én utóbbit azért nem támogatom, mert ez abban az esetben működik, ha megteremtek egy alternatív XIX. századot, ahol ilyesmi történhet. Ehhez azonban az egész regényt ebbe kell építenem.
Számomra ezek a történelmi, és egyéb tények okozták, és okozzák folyamatosan a legtöbb fejtörést, mindig találok valamit, ami miatt változtatnom kell, néha pedig nagyon gyökeresen kell átírnom fejezeteket. (Most persze épp reményvesztett vagyok :) ) Ezek azonban, hiszem, hogy a könyv hasznára válnak. Ha a történetet, ami önmagában varázslatos, hogy az enyém, vagy a tiéd, tiétek, hisz a fejünkben nőt, alakult, ha ezt bele tudjuk helyezni a valóságba, akkor azzal csak biztosítjuk, hogy az olvasó még teljesebben merülhessen el benne, anélkül, hogy kizökkentének a fals részletek.

3. A stílus, és a nyelv: Igen ez is nagyon sok változtatásra adhat okot az írás során, hiszen a stílus az, amiben semmiképp sem csaponghatunk. A történet, a cselekmény alakulhat, még a karaktereink is a határokon belül, (hisz az ugye nem működik, hogy a főhős egyik pillanatról a másikra csak úgy változik) de a stílust amolyan alapkőként kell kezeljük. Ha elhatározom, hogy a regényben nem használok olyan kifejezéseket, melyek a mai társadalom sajátosságai, akkor ehhez ragaszkodnom kell, még ha néha kikívánkozna egy-egy ilyen szó. Én a regényemben például ezt pont kikötöttem, ahogy azt is, hogy nem káromkodnak. Utóbbi nem azért, mert így szebb, hanem egyszerűen nem tesz a sztorihoz. Ahogy az se helyes, ha egy 1913-ban játszó epizódba azt írom, h H. nagyon menőn öltözött. Ugye furcsa? :)
Persze, ha én direkt így akarom, akkor írhatok le egy múlt béli sztorit csupa "modern" kifejezéssel, de akkor azt tartanom kell. A lényeg, hogy az általunk lefektetett stílus lesz, ami minket és a könyvet megbélyegzi, és sokszor a történetet is befolyásolja.

Természetesen, számtalan pontja lehet zsánertől függően és függetlenül is, hogy mi minden befolyásolhatja a történetet. Napról napra tapasztalom, milyen kihúzni valamit, amiről hetekig álmodtam, hogy úgy lesz, ahogy azt is, milyen, a valami sokkal jobb jut az eszembe. A lényeg, hogy sose vesszen el az írás öröme, de tartsuk szem előtt azt is, hogy a történetünk, akkor szerezhet létjogosultságot, és jó esetben elismerést, ha hiteles, és jól átgondolt. Ne féljetek hát az átírástól, és ne feledjétek, az első változat sosem kész változat. :)

Nos engem nagyon érdekel, mit gondoltok a témáról. Nektek volt-e ilyen élményetek? Illetve egy izgalmas kérdés. Van-e olyan regény, novella, vagy bármilyen történet, amit ti átírnátok, ha igen, mit és hogyan? :) Várom a kommenteket itt és facebook-on!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése