2016. március 25., péntek

Regényt írok 9. rész (a mese valósága )

Ez a téma tulajdonképpen már itt ott előfordult a korábbi írásaimban, de most szeretnék erről picit bővebben írni.
Ha az utóbbi évek könyves és filmes felhozatalában szétnézünk, akkor az biztosan mondható, hogy a fantasy-k  és sci-fi-k korát éljük. Ha épp nem régi klasszikusok filmesülnek meg, akkor jönnek az újak, és Hobbitok, Jedik, szuperhősök, robotok lépnek be a mindennapjainkba.

Van ezzel baj?

Nincs, ha mindez a valóságosság keretein belül van tálalva.  És mire is gondolok pontosan?
Lehet bármennyire elrugaszkodott egy történet világa, sokkal inkább fogok azonosulni a szereplőivel, ha azok ugyan olyan húsvér teremtmények, mint én. Jó példa erre a Gyűrűk Ura szinte összes szereplője, de leginkább Frodót és Samut emelném most ki.
Velük tökéletesen tud azonosulni az olvasó, hisz úgy mennek végig az úton, ahogy azt szerintem sokan tennénk. Hibáznak, Sokszor megrogynak a teher alatt, sőt Frodó el is bukik az út végén. Persze a Gyűrűk urát hosszan lehetne elemezni, mi miért történik, de itt arra szeretnék rávilágítani, hogy a könyv sikere sok dolog mellett annak is köszönhető, hogy főhősei épp olyan esendőek, mint mi itt a valóságban.
Nagyon jó másik példa a Trónok Harca. Én őszintén nem olvastam a könyveket, nem is tervezem a közeljövőben, és nekem túl sok vér, de ami miatt mégis végignézem az évadokat, azok a karakterek és persze a történetszálak. A Trónok Harca karakterei, annyira háromdimenziósak, amennyire szerintem csak lehet. A szereplők közt nincs jó és rossz, mindenki csinál hatalmas gonoszságokat, mindegyik szenved, és bizony mindnek van oka úgy cselekedni, ahogy. Persze vannak őrültek (Joffrey, Ramsey) és van néhány semmilyen, mint Sansa (bocs, akik szeretik), de alapvetően az a jó, hogy a karaktereknek épp úgy vannak gyarlóságaik és erényeik, mint nekünk.
És persze sorolhatnám a hasonló műveket.

Mióta írok, nekem mindig nagy problémám volt a szereplőim negatív oldalának kidomborítása, és ugyanilyen nehéz volt őket olyan helyzetbe hozni, amit bizony megszenvednek. Pedig ez a két dolog nagyon fontos, ahhoz, hogy az olvasó/néző azonosulni tudjon a hőseinkkel.
Ismernünk kell őket, és bizony nem szabad titkolnunk gyarlóságaikat sem, mert ettől lesznek olyan háromdimenziósak.
És miért szenvedjenek?
Mert így tudnak végül célt érni, így tudnak tanúságul szolgálni. Nem arról van szó, hogy a főhősünk folyamatos kínok közt őrlődjön, de kellenek az akadályok, a rossz döntések, és néha bizony szószerint vett fájdalom és szenvedés.
Az életben sem megy jól minden, sokszor hibázunk, és sokszor esünk áldozatául az eseményeknek.

Ha egy olyan hőst mutatunk be, aki akár Középföldén, akár Angliában, vagy Budapesten, él, és lehet bárminemű teremtmény, vagy egyenruhás szuperhős, vagy egy egyszerű parasztfiú. Ha valós értékekkel ruházzuk fel őket, akkor a történet többi része lehet csupa fantázia.

folyt. köv . :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése