2014. október 7., kedd

Párizsban az élet...

Kis kitérővel ott hagytam abba, hogy megérkeztem a Gare de l'Est-re.  Valahogy ilyenkor mindig eszembe jutnak Ady Párizs-os versei, és magamban ezeket mondogatva vonszoltam a kétheti csomagomat  a metró felé, miután sikerült a kapun átpréselnem a bőröndöt, (erre elég kevés idő van) már-már otthonosan megindultam a nekem megfelelő metró lejáró felé.

A Párizsi metró részemről külön bekezdést érdemel, mert nagy kedvencem. Magam sem tudom miért, mert néhány állomástól eltekintve, semmi különös, sőt néhol kimondottan koszos meg ronda. Idén pedig különösen, mert több megállót újítanak, szóval el lehet képzelni.
A jó benne, hogy 14 metró vonal van+ 1-2 kiegészítő járat. Nagyon átlátható, pedig van ahol 5 metró vonal fut egybe, de mindenfele táblák, nyilak, szóval eltévedni elég nehéz. És mindig van valami. Az idei csúcs egy koncertező vonósnégyes és egy nagyon vicces részeg bácsi volt.
Tavaly volt egy szaxofonos és egy hegedűs akik a két egymással szembelévő peronon álltak és versenyeztek. Nagyon élveztük. De sok zenész játszik a szerelvényen magán. Persze ez van amikor bosszantó, hogy utána járkálnak pénzért, de be kell vallanom, még nem hallottam olyat akinek ne adtam volna, csuda jó hangulatot varázsolnak a metróba. :)
A párizsi metró egy külön kis világ a városon belül, aki idejön, annak meg kell ismernie.

Na de megérkeztem a nem túl tiszta, nem túl lakájos szállásomba, és már rohantam is a suliba. Két hetes nyelvtanfolyamon voltam, és a müncheni vonatjegy probléma miatt másfél óra késésben voltam. Így elég hirtelen csöppentem bele a tanórába, ahol a tanárnő kapásból feltett öt nagyon egyszerű kérdést franciául, amire normál esetben azonnal válaszoltam volna, de most főleg csak néztem kétségbeesetten, és bólogattam mindenre.
Szünetben aztán odajött hozzám egy spanyol lány, rögtön megölelt, és bemutatkozott, hogy ő S. aki az én szobatársam és nagyon örül. Tényleg nagyon örült. :)
Délután míg én pakolásztam elbeszélgettünk, ki honnan jött, mik a tervek ilyenek, aztán én kimentem a Montmartre-ra, kicsit elhinni, hogy hol vagyok. Kicsit furcsa volt, előző este ilyenkor még Münchenben mászkáltunk, most meg tök egyedül ültem a Sacre Coeur előtti lépcsőn, pástétomos bagettet eszegettem, és úgy éreztem egy szót sem tudok franciául.

Azért később kiderült, hogy beszélek, nem is olyan rosszul.
A franciák eléggé érzékenyek a nyelvükre, ha hallják, hogy nem vagy francia, tuti átváltanak angolra (persze van kivétel). Én nem hagytam magam, mikor a bérletvásárlásnál a nő angolul válaszolt, elmondtam, hogy én most ide tanulni jöttem, és legyen szíves franciául beszélni, mert én gyakorolni szeretnék.... Tökéletesen bevált, és mindenki nagyon rendes volt.. :)

Egyik este Galette-t ettünk S-sel meg egy madridi és egy milánói lánnyal.  A galette egy tipikusan francia étel, ami egyfajta sós palacsinta tészta amibe sajtot sonkát, tojást, meg hasonlókat tesznek, a széleit kicsit behajtják, és így tálalják. Elég finom, meg laktató, semmi féle, csiga-béka, vagy ilyesmi nincs benne :)
Aztán elindultunk a csatorna parton sétálni, amibe annyira belejöttünk, hogy elhagytuk a metrót is, és valami parkban kötöttünk ki... ESTE 11-KOR, ahol méretesen patkányok rohangáltak, mi meg szedtük a lábunkat, remélve, hogy lesz metró. Végül persze sikeresen kijutottunk a patkányos parkból, és visszamentünk a szállásra, ahol S, a madridi lány és én felmentünk a hostel utolsó emeletére, honnan látni lehetett fél Párizst, a Tornyon, a Gare de Lyon-t, Montparnasse-t. Megvártuk az éjféli villódzó fényeket az Eiffel tornyon, majd elmentünk aludni.
Eltekintve ettől a kilátástól a szállásunk elég lepusztult volt, és valahol a külvárosban volt 4-5 megállóra a Bastille-tól , de az ablakból látszott a Sacre Coeur, ami nekem nagy kedvencem, és mint kiderült S-nek is, így meg is beszéltük, hogy másnap felsétálunk oda.
Fel is metünk másnap hármasban, kipróbáltuk a siklót, megnéztük a mutatványos focistát, csináltunk 200 fotót.
Aztán összeismerkedtem egy magyar lánnyal is, akivel egy délután a botanikus kertben voltunk, és mindenféle komoly témákról beszélgettünk, ami elég érdekes volt így első találkozásra, de én nagyon élveztem.

Péntek elég hamar eljött, és én aznap mentem Lille-be rokonokhoz, így épp csak kis időm volt suli után. Ezt úgy használtuk ki, hogy páran, egy lengyel pár és egy olasz srác meg én felmentünk a Printemps tetejére ebédelni. A Printemps Párizs egyik híres luxusáruháza, a tetején csodás kilátással, ezért kisebb luxus volt ide beülni, de azért egy almatorta belefért.
A lengyel lány, M., nagyon aranyos volt, sajnáltam is, hogy eddig nem beszélgettünk. Mikor mondtam, hogy én szegről végről lengyel vagyok, tök boldog lett és rögtön mondta a barátjának, hogy képzelje én is lengyel vagyok. Aztán mondta, hogy menjek ki, mert milyen jó a főiskola ott, és mennyire király lenne, ha Krakkóban tanulnék. :)
Nehéz volt ezek után elindulni, de hát a TGV nem vár.... Így összekaptam magam, szomorú búcsút vettem S-től, aki másnap utazott haza, és nekivágtam Lille-nek.

Lille-ről röviden annyi, hogy 2 és fél fantasztikus napot töltöttem ott, ami alatt végre kicsit jobban megismerhettem két unokanővéremet, és az ő két pici lányukat, találkozhattam a ritkán látott családtagokkal, ettem quiche-t, Lille-i gofrit, sétálhattam a városban  (amit amúgy ajánlok, mert egy nagyon szép hely), és rengeteget beszéltem franciául.
Egy baj volt csak, hogy észre se vettem, és már hétfő reggel volt, én meg a vonaton zötyögtem vissza Párizs felé..

Folyt....




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése