2014. augusztus 7., csütörtök

Szia Toszkána :)

Néhány napja próbáltam nekifutni ennek a bejegyzésnek, de valahogy sehogy se tetszett, mert nem igazán éreztem, azt amit ki szerettem volna fejezni.  Most hogy tán picit lenyugodtak bennem az érzések, merthogy kavarognak rendesen, könnyebb lesz írni.

Mivel valamennyi kronológia kell, hogy nagyjából lekövethető legyen a dolog, ott kezdeném, hogy ez egy hosszú "vita" eredménye volt, hogy a családdal visszajöjjünk ide, merthogy tavaly teljesen elvarázsolt mindenkit a hely. Na idén még jobban. Két és fél napot voltunk Luccában majd egy hetet Cecinában, meg egy csomó helyre kirándultunk.
Luccába kb 14 óra autózás után értünk, és egy igen kedves kis apartmanban szálltunk meg az Óvárosban. A recepciós srác az esőre való tekintettel azonnal ellátott esernyővel minket, meg eltekintett az az napi anyagi jellegű intézkedésektől. Egyébként ez inkább azért lehetett, mert délután 2-kor értünk oda, ott meg akkor szigorúan szieszta van. És valóban. Megkaptuk a kulcsokat, és mikor kb. 10 percre rá eszembe jutott valami a recepcióról, már senki nem volt ott.
Természetesen ennyi autózás után mindenki bőven ki volt fáradva, de nem tétlenkedhettünk, kb másfél óra szunyókálás után nekivágtunk a városnak fényképezőstül.
Lucca egyébként viszonylag kisváros, már ami  a falakon belül elterülő Óvárost illeti, és nincenek olyan nívós nevezetességei. Legalábbis a Guinigi- tornyot kevesebben ismerik szerintem mint a Pisa-i ferdét. Egyébként kb 20 km-re van a kettő egymástól. Szóval Lucca tele van mindenféle tornyokkal, meg gyönyörű templomokkal, olyan igazi olaszos hangulat árad a falakból, az utcákon bazsalikom illat (és tényleg eléggé dominál). Igazából már ennyi is bőven elég, hogy az embert rabul ejtse. Na de ami engem leginkább megfogott, az a város kora. A több száz éves házak valami hihetetlen légkört adnak a városnak, egyébként egész Toscana ilyen, legalábbis nagy része, sőt Olaszországra általánosan jellemző. Mindig volt egy furcsa érzésem mikor idejöttem. Valami nagyon mély szomorúság rejtőzött a falak között, legalábbis én mindig nyomasztónak találtam ezeket a régi olasz városokat, amellett, hogy csodáltam őket, és tisztelem, mert az ott tényleg a múlt lenyomata, és azok a házak"többet tudnak" mint mi. Na de sose tudtam megfejteni mi az a mély bánat amit mindig érzek az emberek vidámsága, vendégszeretete mögött, de a filmjeikben is. Lehet, hogy ez csak az én romantikus képzelgésem, de lehet, hogy egy olyan hely, ahol ennyi minden megmarad a múltból tényleg magában hordozza a történelem minden búját, örömét. Én meg az előbbire fogékonyabb vagyok :) (sajnos)

Szó ami szó Lucca lenyűgözően bájos a kis Guinigi -tornyával, aminek persze, hogy felmentünk a tetejébe. :)
Meg volt persze a jó kis tészta, meg Pizza, Aztán némi annyira nem pihentető alvás után, másnap útra keltünk Riomaggiore-be. Kb. 95 km volt a táv, mi ebből szerncsésen csináltunk 130-at, de aztán nagy volt az öröm, mert a város minden viszontagságot elfeledtetett. Riomaggiore egy mesebeli hely. De tényleg! Ott van minden ami kell. Színes ősöreg házak, sikátorok, lépcsők, átjárók, tenger, hegyvidék, szőlők, csónakok. Az emberek kedvesek, és boldogok, hogy odamész. Én Például vettem egy nagyon szép kézzel festet bögrét, amit olcsóbban kaptam meg. :) Sokáig elidőztünk felmentünk mindenféle teraszra, magasba, főleg én . Hogy csak bámuljuk ezt a látványt. Cinque Terre, aminek ugye legnagyobb városa Riomaggiore, tipikusan az a hely amit ha festményen látnék, és nem ismerném, azt mondanám, hogy giccs. És tényleg. Minden színes, csillog a tenger, nevetgélnek a gyerekek, napraforgó van a főtéren. És gyönyörű. :)
Ami meg vicces volt, hogy mikor eléggé kinézelődtük magunkát, vagy inkább éhesek lettünk, kerestünk egy beülős helyet, ami nem volt könnyű, mert szinte mindenhol ilyen talponállók voltak. Beültünk egy helyre, szerencsésen, 1-1 magyar család mellé. Megvolt a meglepetés nevetés, hogy de jól összetalálkoztunk, a Pincérnő is mosolygott, nagyon tetszett neki a dolog, és elmondta, hogy ő meg Romániából jött, és mikor elmeséltem neki, hogy nem rég voltam arra, közölte, hogy de hát Szeben nem is Románia.
A két magyar család igazi utazós archetípus volt, egyébként mi is. :D A balszélen ülő 4 tagú család, az  a típus, akik nagyon büszkék, arra, hogy hol vannak, és mindig kihangsúlyozzák, hogy nekik mi van, meg hol van, és nem is igen alacsonyodnak le a mások szintjére, velünk egy szót nem váltottak, pedig 2 cm-re ültünk egymástól, viszont sok volt a vita. A mi családunk amolyan élménygyűjtő típus, mindig rohanunk, és ez sok szempontból nem jó. A tőlünk jobbra ülők, egy középkorú pár, a kempingezős barangolós típus,akik kevés pénzből akár egy hónapot is elvannak. Na ők nagyon barátságosak voltak. Velük jót beszélgettünk a kis garnéla, meg polip csipegetése közben. Számomra mindig bizarr volt, de teljesen jó, lehet egyszer szerzek is valahonnan polipot, mert rántva nagyszerű csemege.

Este még egyszer rácsodálkoztunk Luccára, és másnap, egy gyors szuvenír vásárlás, és utolsó búcsúséta után indultunk tovább. Szerencsére csak 1 órát autóztunk, és eltévedés nélkül értünk Cecinába.
Cecina egy teljesen átlagos város, de tényleg semmi óváros, nevezetesség, sőt egészen új, sőt fel is van újítva, szóval Toscana más részeihez képest ez egy igen modern üdülővároska. Viszont nekünk, számomra, ez a hely annyi sok apróságot rejtett, olyan sok szépet adott, hogy bőven felnőtt Luccához, vagy más meglátogatott városhoz. Itt amúgy már tavaly is voltunk, mert nagyon kellemes, hangulatos, és közel van sok szép városhoz, valamint megfizethető, nem úgy mint a toszkán tengerpart úgy általában.
Megérkezésünk örömére én estére a Luccában vásárolt kimérve kapható ravioliból vacsorát főztem, majd éjjelig hallgattuk az utcabált, mert itt mindig volt este valami, vagy bábszínház, vagy mutatványos, néha karaoke. Szóval unatkozni nem lehetett, de aludni se. :)
Másnap a kellemes időre tekintettel elmentünk Volterrába, ahol tavaly már jártunk, de annyira kedves kis hely volt, hogy muszáj volt ismét idezarándokolni. Egyrészt káprázatos a vidék arra, és mivel a város egy hegytetőn van, szép kilátás van a ciprusokkal, szénakazlakkal tarkított toszkán tájra. :)
Néhány órát keresztbe kasul járkáltunk, idén sehova nem mentünk be. Tavaly megnéztük a torúra múzeumot, ami engem mélyen megrázott, azóta se szeretek rágondolni, egyszerűen, lelkileg megrendítő, ez van. Hozzáteszem a múzeumba járás nálam erősen érdeklődés függő. Azért sehova nem megyek be, hogy utána elmondhassam, hogy háhh itt voltam, és most okos vagyok. Sokkal jobban érdekelnek az emberek. Ha leülök a téren és nézelődök rengeteg dolog ér, és személy szerint nekem fontosabb egy város hangulatát magamba szívni, mint egy tárlatot. Amúgy is főleg csak a képzőművészeti kiállítások érdekelnek. Ha már itt tartok, le kell írjam, hogy ez nekem milyen problémám.
Alapvetően imádok utazni, sőt mindennél jobban szeretek, ennek az az oka, hogy teljesen lenyűgöz gyerekkorom óta a Föld, és az emberek, és szeretném megismerni a világot. Mindig gondosan készülök, hogy mit szeretnék látni, hogymint lesz a kiruccanás, de a legfontosabb, hogy érezzem a hely légkörét, megismerjem az embereket. Ez után jöhet a nevezetesség. Sose értettem azt, aki nem vágyott sehová, mert könyvben meg lehet nézni. Ez nem így van. egy fénykép, akármilyen jó sose fogja átadni azt  a hangulatot, amit a hely áraszt magából. Az aki végigrohan egy városon és skalpokat gyűjt, nem fogja érezni a hely szellemét. Nem azt mondom, hogy Párizsban az ember hagyja ki az Eiffel tornyot, de van olyan nevezetesség ami helyett inkább érdemes sétálni egy kört pár utcában, mert az ott Párizs, a többi ráadás. :) erről a témáról regényt tudnék írni, mert nagyon zavar, mennyire sok embert nem érdekel a környezete. És tudom van akit igen, és sokakat, de most ez kívánkozott ki belőlem. Szóval ha valaki utazik, bármilyen kevés az idő, üljön le valahol legalább 5-10 percre, hogy megérezze a város lelkét. :) Sokkal többet fog kapni.

És most nem is folytatnám, majd csak a következő posztban. Ne legyen nagy regény. :)


Lucca 1.









Riomaggiore



Lucca 2.






cecina-i vacsi :)

Volterra:













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése