2014. július 17., csütörtök

az első autóstop, és a Nikon találkozása a rózsasziruppal

 Az erdélyi kirándulás második napja bőven felülmúlta az elsőt, kezdve már a nap legelejével.
Az volt a terv, hogy elmegyünk Székre, ami egy kis falu nem messze Kolozsvártól.
Előző nap kiderítettük, hogy a busz állomás a város túl felén van, túl a vasútállomáson. Na ez már alapból egy óra séta volt, és a busz 9-kor indult.
Fél 9-re ott voltunk, és mondtuk, hogy mi Sic-re (Szék román neve, meg amúgy is Szík-nek ejtik) szeretnénk menni, és érjük a jegyet. De nem tudták mi van. Nem értettek egy mukkot se, végül 4-en összetanakodtak, és megállapították, hogy igen Sic valóban létezik, de innen nem megy busz, hanem a város másik végéből.
Na én itt elég mérges lettem, meg fájt a lábam, és morogtam, hogy mégis mi ez, hogy nem ismerik a környező településeket, meg mi az, hogy nem beszélnek magyarul, de még angolul se.
Végül aztán egy néni, aki magyar volt, útba igazított,  felszálltunk egy buszra, ami elvitt valahová nagyon ki a külvárosba. Itt továbbra sem volt busz pályaudvar. Ezért újra kérdezősködtünk, és két fiatal nő elkísért minket egy darabon. Végül aztán majdnem 10 óra volt, mire kiértünk. Itt aztán mondták, hogy busz az egész nap egy van és az 9-kor elment. Nagyon sajnálják. Én mondtam, hogy de én szeretnék valahova menni, végül mondták, hogy menjünk Boncidára, mert oda épp indul busz.
El is mentünk. Ekkor már eléggé éhesek voltunk, meg fájt mindenünk az előző napi, meg a reggeli sok gyaloglástól, így mikor a busz letett az országúton, 4 km-re a falu központjától, egy kicsit elszomorodtunk, de azért neki vágtunk, annak reményében, hogy csak tudunk enni valamit és akkor utána minden jó lesz.
A faluban csend volt, szinte senkit se láttunk, meg annyira nem volt különleges, a táj viszont szép volt.
Nagy nehezen eljutottunk a Bánffi kastély romjaihoz, ahol egy édes kutya fogadott, aki jó házőrző lévén félpercen belül hanyatt vágta magát, és követelte, hogy simogassuk. El is játszottunk egy darabig, majd továbbálltunk, azután, mivel nem tudtunk hol enni, és tényleg nekem sebes lett a talpam, stoppoltunk, és így mentünk ki az országútra. Ott aztán újra a stopot választottuk, mert busz nem jött.
De jött egy kedves férfi kisbusszal, aki felvett minden stoppost, így minket is. Magyarul nem beszélt, de azt értette, hogy "Klúzsnapoka", így félóra alatt bent is voltunk a városban, összesen 6 lejért. ( A buszon 12-őt fizettünk)
Kolozsváron egy külvárosi panel negyedben, kicsit Pesterzsébet hangulatú helyen szálltunk ki, ahol megrohamoztuk az első kifőzdét. Én dacolva, hogy na de én itt nem eszek, de végül ettünk, valami elázott rizst, meg fasírtot.
Itt megvolt a kötelező összeveszés öcsémmel, arról, hogy de én nem ezért dolgoztam a tescoban ennyit, hogy így menjen el az erdélyi nyaralás, hogy panelok közt ülök, és a külvárosban rohanok nemlétező buszok után.
Végül kb. 3-4 körül visszajutottunk a szállásra, én elmentem a népművészeti múzeumba, amit nagyon élveztem, majd bolyongtam picit a kis utcákban, vettem néhány szuvenírt, majd hazamentem. Ezután én aludtam egyet, öcsém meg elment valamerre, majd megbeszéltük, hogy 7-kor találkozunk ismerősével, aki egy nagyon kedves orgonista lány. :)

Na találkoztunk is, és először bementünk a konzi orgonatermébe, meghallgatni hogyan játszik, nagyon szép volt, meg elég hangos. Aztán öcsém is improvizált kicsit, én meg leütöttem 4-5 hangot, és odavoltam, hogy hozzáérhettem egy igazi orgonához. :)
Majd elmentünk a sétatérre, ahol épp Jazz napok, meg kirakodó vásár volt. Itt volt jó beszélgetés, láblógatás a tóban, fotózkodás, végül vásár nézés, ahol én nagy örömömre, végre találkozhattam az erdélyi kultúrával. Vettem is fenyőrügy szörpöt, meg rózsalekvárt, majd felmentünk a Fellegvárba.
Itt megnéztük a naplementét, meg ahogy felkacsolják a lámpákat a városban. Megbeszéltük, milyen rossz, hogy ennyi a szocreál épület, és hogy ez rontja a szép látványt.
Végül mivel otthonról megkértek vegyek még ezt azt a vásárban, lementünk. Búcsútvettem öcsém ismerősétől, ők elmentek, én meg visszarohantam, még lekvárért, meg akkor már rózsaszirupot is vettem, meg egy kis korondi szuvenírt. Itt a nő, nagyon kedvesen dicsekedett, hogy mindent ő csinált, én meg nem győztem dicsérni,meg áradozni, mennyire szeretem korondi kerámiákat. :)
Tehát a nap jól végződött, és én teljes boldogságban sántikáltam haza, minden vágyam egy nagy adag neogranormon volt a lábamra, meg egy jó alvás. Ennek ellenére, mert ne legyen minden szép, a szállás előtti utolsó 4 méterem, valaki nekem jött, és a rózsaszirupos zacskó elszakadt. Na én amit tudtam megmentettem a szirupból, de addigra én magam is merő ragacs voltam. És legnagyobb ijedtségemre a nyakamban lógó fényképező is.
Elkeseredetten próbáltam letakarítani a gépet, mindezt este 11-kor. Végül nagyjából megvoltam, de akkor úgy tűnt minden oda, mert az exponálásnak szörnyen keserves hangja volt, de aztán bejárattam, és működött mint új korában, bár kicsit ragadt még, és rózsaillata volt. Nagyjából éjjel 1-re öcsém is megjött, és én is befejeztem a Nikon takarítást.
Ezután  teljes reménytelenség jegyében feküdtem le, és reménykedtem, hogy a következő két nagyszebeni napunk szerencsésebb lesz. Hozzáteszem... az volt. :) De erről majd a folytatásban.


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése