2018. augusztus 14., kedd

Nk Bookclub: Dosztojevszkij - Feljegyzések az egérlyukból

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821-1881) az orosz irodalom egy legkimagaslóbb alakja. Nemesi családból származott, apja Hadimérnöki Intézetbe küldte, de tanulmányai elvégzése után az írói pálya felé fordult. 1849-ben kis híján kivégezték, mivel egy kormány ellenes titkos szervezkedésben vállalt szerepet. Az ítéletet végül megváltoztatták, és Dosztojevszkij négy évre munkatáborba került. Ez idő alatt számos alkalma volt megfigyelni az orosz embert, mely sok ihletet adott neki, későbbi műveihez.
Dosztojevszkij többször járt Európában, de kritikusan szemlélte az ottani társadalmat. És azt hangsúlyozta, hogy az oroszok, nem szabad az európai mintát követni saját nemzetük megmentése és az összefogás helyett.
Írói munkássága során számos regénye, elbeszélése került kiadásra, melyek leginkább szereplőinek belső lelki konfliktusaira helyezik a hangsúlyt. Ő a megalkotója az úgy nevezett eszme-regény műfajának. Bár művei realisták, mindig a dolgok mélyebb értelmét kereste. 
A feljegyzések az egérlyukból című kisregénye 1864-ben jelent meg az eredetileg vitairatnak készült alkotás, melyet bár értetlenül fogadtak a kritikusok, kétségkívül elővetítette nagyregényeinek kimagasló értékeit.

***


N: Második júliusi olvasmányunkat ezúttal az orosz irodalom örökzöldjei közül választottuk ki, így került sor Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból című regényére. Ez a rövid, ám gondolatokban igen gazdag mű a XIX. századi Oroszország kisemberének mindennapi vívódásaiba, konfliktusaiba, a társadalomtól való elidegenedésének folyamatába enged bepillantást. Hőse egyszerű, mindenki számára alárendelt hivatalnok, akit még nevén sem neveznek soha a történet során, aki a maga módján igyekszik zülleni, így állva bosszút az őt elnyomókon, lenézőkön.

K: A regény szerkezetét tekintve két részre osztható fel; az elsőben megismerkedünk az egérlyukban eltöltött idő alatt keletkezett gondolatokkal, míg a másodikban magyarázatot kapunk arra, hogy főhősünk miért is zárkózott el a világ elől. Az általad említett züllés a második részben teljesedik ki, ahol a bezárkózás előtti életéből különböző karaktereket is megismerhetünk.

N: Hősünk mellett felbukkanó szereplők szintén az társadalom alsóbb rétegei közül kerülnek ki, érzékletesen illusztrálva a korabeli Oroszországot. Azonban hősünk itt is alul marad, még a saját inasa is lenézi. Ez egyébként az egyik olyan mozzanat a könyvben, ami abszurdá, már-már groteszkké teszi a történetet. Hősünk sokszor tulajdonít túl nagy jelentőséget apróságoknak, folytonos önellentmondásban él; hol beletörődik sorsába, hol újra lázadni kezd ellene. Az abszurd túlzások ellenére ez a mű kifejezetten realista alkotás.

K: Ez a kettősség teszi igazán élvezetessé ezt a művet. Az író olyan belső harcot mutat meg számunkra, amivel nem csak a korabeli, de a mai emberek is ugyanúgy küzdenek. Dosztojevszkij realisztikus ábrázolásmódjával könnyen eléri, hogy mi is azonosolhassunk ezzel a hivatalnokkal.
Az abszurd mozzanatok és a negatív hangvételű motívumok mellett a szerelem témaköre is nagy szerepet kap a műben, amiről egy egész sajátos állásfoglalást olvashatunk főszereplőnk narrálásában.


N: A szerelemről való állásfoglalás hősünkhöz hűen igen pesszimista, de kétségkívül elgondolkodtató. Azt állítja ugyanis, hogy az, aki szerelemre adja a fejét, önként veti alá magát a másik kegyetlenségének, hisz általában azt bántjuk leginkább, akit szeretünk. Persze a gondolat nem csak ennyi, Dosztojevszkij hőse mindennek a legmélyére ás. Olyan kérdéseket vet fel, amik bármikor aktuálisak, és olvasás közben érdemes elgondolkodnunk rajta. A könyv nagyságát kétségkívül ezek a nagyon emberi, közvetlen stílusban írt eszmefuttatások adják, ám épp ez teszi kissé nehézkessé is az olvasást. Egyszer azonban mindenképp érdemes elolvasni a könyvet, kevesebbek biztosan nem leszünk általa, és jó néhány tanulsággal gazdagodhatunk.

2018. július 14., szombat

NK Bookclub - Szabó Magda: Az ajtó


Második júniusi olvasmányunk Szabó Magda Az ajtó című regénye volt.
Szabó Magda a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő női alakja, akinek számos regénye örvend napjainkban is nagy népszerűségnek, többet filmre is vittek, műveit pedig újra és újra kiadják.
Az írónő 1917-ben Debrecenben született, itt végezte bölcsész tanulmányait is. Életében számos irodalmi díjat kapott munkássága elismeréséül. Könyveinek nagy része önéletrajzi ihletésű, Az ajtó is egy tulajdonképpeni önvallomás.
1947-ben ment férjhez Szobotka Tibor író, műfordítóhoz, akinek nevéhez többek közt A hobbit első magyar fordítása, A babó is köthető.
Szabó Magda 90 évet élt, 2007-ben olvasás közben érte a halál.




***


N: Második júniusi olvasmánynak ismét magyar klasszikusok közül válogattunk, és a választás Szabó Magda egyik tán legtöbbet emlegetett regényére, Az ajtóra esett. Én ezidáig csak az Abigélt olvastam az írónőtől, és a regény kamaszkorom egyik meghatározó olvasmánya volt. Nagy hatást tett rám, amit  a mai napig érzek. Így lelkesen álltam neki Az ajtónak, és az első néhány oldalnál azt gondoltam rabul is ejt majd ez a könyv is, ám nem egészen így történt.

K: Szabó Magdától eddig én is csak az Abigélt ismertem, amit szerettem gyerekként. Az ajtónak nagy lelkesedéssel kezdtem neki, azonban sajnos a regény nekem se nyerte el a tetszésem.
A történet önéletrajzi ihletésű és az írónő és házvezetőnője (Szeredás Emerenc, igazi nevén: Szőke Júlia) kapcsolatáról szól, aki húsz évig segített a háztartásban. A regény a hétköznapjaikba nyújt betekintést, miközben mindkét fél múltjából megismerünk részleteket. Személyiségük a regény végére teljesen kibontakozik, egymáshoz való viszonyuk viszont bonyolódik, egészen addig a pontig, míg választ nem kapunk az ajtó mögött rejlő rejtélyre.

N: A történet különlegessége két teljesen más világból érkezett ember kapcsolatának alakulása, az ahogy kezdetben tartózkodó viselkedésük az idő múlásával viharossá, mégis szeretettel telivé alakul. Emerenc egy tragédiákat, hányattatásokat megélt öregasszony, aki végigszenvedte a világháborúk és az ‘56-os forradalom véres, félelemmel teli korszakait. Tudását nem az iskolapadból hanem az életből szerezte, leleményes, talpraesett nő, olyan, aki a jég hátán is megél, de megvannak a maga gyengeségei. Az írónő ellenben értelmiségi, élete a könyvek, az írás, és jóval kevésbé gyakorlatias, mindemellett pedig buzgó keresztény. A két nő valahogy mégis felfedezi a másikban rejlő értékeket, még ha személyiségük látszólag összeférhetetlen is. Ám mindkettejük legnagyobb hibája tudatos vagy tudattalan önzőségük.

K: Ez a tulajdonság az alapja a konfliktusuknak, ezért nem értik meg soha igazán egymást. Ellentétük legjobban akkor éleződik ki, mikor az írónő felfedi a világ előtt az öregasszony titkát, s ezzel elárulja bizalmát. Ez a cselekedet törékeny kapcsolatuk végét jelenti.
Főszereplőink útját különböző mellékkarakterek kísérik végig. Ők sokszor csak epizódszerepekhez jutnak, igazából elég keveset tudunk meg róluk. Közülük nekem a férj karaktere tetszett a legjobban, még ha ritkán is szerepelt. Nagyobb szerephez jut a regényben Viola, aki a család - vagy inkább Emerenc - hűséges társává válik.

N:  A mellékszereplők ebben a történetben többnyire felületes szerepet kaptak. Érdekes módon épp Viola a kutya volt a legkiforrottabb közülük, még az írónő férje sem kapott annyira hangsúlyos szerepet. A férj inkább csak külső szemlélője az eseményeknek, ritkán viszi előre a cselekményt, a többi karakter pedig javarészt csak statisztál. A történet egyértelműen Emerenc és az írónő köré épül.
Ami talán nehézkessé teheti ennek a regénynek az olvasását, az az írói stílus. Olyan, mintha Szabó Magda ott helyben mesélné nekünk a történetet, a dialógok is sokszor beleolvadnak az elbeszélésbe. A regény ettől töményebbnek tűnik, mivel jóval kevésbé tagolt. Én személy szerint egy idő után hiányoltam a szokásos párbeszédeket, és emiatt lassabban is haladtam Az azonban vitathatatlan, hogy Szabó Magda gyönyörűen ír, néha egészen belefeledkeztem egyes bekezdésekbe, mondatokba. És mégis… valahogy nem találtuk meg egymást ezzel a könyvvel.

K: A stílus valamiért nekem sem vált a kedvencemmé, nem sikerült ráhangolódnom a könyvre. A katarzis része sem okozott akkora megdöbbenést, mivel mire eljutottunk odáig, az írónő az én érdeklődésem egy kissé elvesztette.
Az ajtót érdemes egyszer elolvasni, hisz a mai napig nagy népszerűségnek örvend. Nekünk sajnálatos módon annyira nem tetszett, de mindenképp tervezünk még Szabó Magdától olvasni. Aztán ki tudja, lehet évek múlva Az ajtóval is megtaláljuk a közös hangot. :)

2018. június 24., vasárnap

NK Bookclub - L.M. Montgomery: Anne otthonra talál


Néha van úgy, hogy az embernek ki kell szakadnia a szürke napokból, egy kicsit lassítani és csak élvezni a tájat, a vidék nyugalmát és az élet apró kis örömeit. Anne Shirley ilyenkor biztos tökéletes társ lehet. A kanadai Lucy Maud Montgomery regénysorozatának főhőse, a cserfes, álmdozó kislányból lassan nővé érő Anne immáron 110 éve örvendeztet meg bennünket elbűvölő személyiségével. 
Montgomery maga is a Prince Edward szigeten született és nevelkedett idősebb nevelőszülőknél. Anne történetét saját életének mozzanataiból merítette, és az általa ismert személyek elevenednek meg a könyv lapjain. De életének későbbi meghatározó mozzanatai is inspirálták őt az írásban. Az általa kitalált Avonlea városka lakóinak története pedig nem merült ki az Anne sorozatban. Az Avonlea krónikák, valamint A mesélő lány és Az arany út című regények épp oly nagy művei, melyekből a King család és Sarah Stanley életét bemutató A váratlan utazás sorozat is készült.



***

K: L.M. Montgomery könyvei és az ebből készült adaptációk teljesen kimaradtak az életemből. Hallottam róluk és ismerem a történetüket, de sosem olvastam/néztem még meg őket. Az, hogy az Anne-t választottuk a könyvklub egyik olvasmányának nagyon jó döntésnek bizonyult. Ennek a szeleburdi, ábrándozó és szórakoztató vörös hajú kislánynak a története vidám perceket csempészett a napjaimba.

N: Én jó pár évvel ezelőtt láttam először a regények alapján készült sorozatot, és annyira magával ragadott, hogy utána rögtön jött A váratlan utazás. Montgomery világa nagyon megkapó, olyan vidék, ahová az ember szívesen menekül a szürke, sokszor borús hétköznapokból, Anne Shirley pedig biztosan bearanyozza mindenki napjait. A kötet egyébként egy sorozat kezdő kötete, egy úgy nevezett életút történet.  Főhőse Anne, a szeplős, vörös hajú árva kislány, aki tévedésből kerül a Zöldmanzárdos házba hallgatag Matthew és a kissé vaskalapos Marilla gyámsága alá. A kislány magával ragadó személyisége mindkettejükre, de Avonlea többi lakosára is nagy hatással van.

K: Anne személyisége mindenkit hamar elbűvöl, ami nem is olyan meglepő, hisz az olvasó számára is szinte azonnal szimpatikussá válik. Története gyerekkorában kezdődik, a regény végére pedig egy érett, fiatal hölgyet ismerhetünk meg. Tetszett ez az út, amit bejárhatunk Anne-nel. Végigkísérhetjük, ahogy a gyermeki lélek ábrándjait és játékait lassan felváltják a valóság problémái illetve fájdalmai. Az, hogy komolyabb témákról is olvashatunk a regényben, szerintem kiváló, hisz már fiatalon is ráébreszti az embereket arra, hogy nem idealizálhatjuk túl az életet, megannyi akadállyal kell szembenéznünk.


N:  Ahogy írtad, ez egy nagyon szép fejlődéstörténet, és már ez a kötet is nagyon jól elénk tárja, milyen, amikor egy gyerek lassan belép a felnőttek világába, és kitárul előtte a sokszor nem épp vidám élet.
Említést kell tenni viszont a többi szereplőről is, mert Anne története egyben Avonlea története is. Ez a Prince Edward szigeten fekvő piciny falucska (ami mellesleg kitalált helyszín), aminek lakói kissé bigott, pletykás, de javarészt jólelkű, szeretnivaló emberek. A karakterek klasszikus figurák, jól illeszkednek a mesés környezetbe, mégis valóságosak; akadnak erényeik és gyarlóságaik, és ami számomra a legpozitívabb, hogy mindegyiküknek van egy külön kis története ebben a nagy egészben.

K: A mellékszereplők kidolgozottságát én is szerettem. A regény végére Diana - aki Anne legjobb barátnőjének szerepét tölti be -, és Gilbert - aki Anne “vetélytársaként” jelenik meg - váltak a kedvenceimmé. Gilbert karaktere, gonoszkodása, bocsánatkérése és barátkozási kísérletei mind aranyosak voltak. Kettejük harca igazán szórakoztató elemmé válik a regényben, amihez még hozzájárul Anne makacssága is.

N: Anne és Gilbert cívódása nekem is nagy kedvencem, amolyan igazi kiskamaszos fiú-lány kapcsolat. :) Egyébként nekem a filmekből is nagy kedvencem Mrs. Lynde. Egyszerűen imádom, hogy mindenre van megjegyzése, bárkit megkritizál, éles a nyelve, de végső soron végtelenül jóindulatú, csupán szeret feltűnősködni. Az ehhez hasonló hangvételő történetek -szerintem - kötelező szereplője.
A varázsos helyszín és elbűvölő szereplők mellett van egy másik fontos erénye a könyvnek, ami a fiatalabb, olvasással még inkább csak barátkozóknak is könnyebbség, hogy a kötet fejezetei javarészt különálló kis epizódok. Így nem feltétlenül muszáj egy szuszra elolvasni - persze úgyis el akarjátok majd :) . Ez tipikusan az a könyv, amit leveszel a polcról, amint időd engedi, beköszönsz Anne-nek, Dianának, Mrs Lynde-nek és mész tovább a dolgodra.
Az Anne-sorozat bárki számára élvezetes, lélekemelő olvasmány lehet, aki vágyik egy kicsit lassabb, nyugodtabb kikapcsolódásra.

2018. május 30., szerda

NK Bookclub - Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

Néha érdemes elővenni az iskolában erős ellenérzéseket kiváltó könyveket, és felnőtt fejjel kicsit újraértékelni őket. A könyvklubban egyszer már kiveséztük Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című könyvét, amit így 15-20 évvel idősebben már egészen más szemmel láttunk, és Krisztiv

el azóta is személyes kedvencünk. Ezen az élményen felbuzdulva, úgy döntöttünk, időről időre előveszünk majd egy "retteget kötelezőt", hogy lássuk, tényleg van-e okunk félni tőle. Így került fel a listára Jókai Mór: A kőszívű ember fiai című műve.
Elől járóban azt le kell szögezni, hogy ez a regény, mind terjedelme, nyelvezete és témája miatt sem elsősorban a 12-13 éves korosztály olvasmánya. Jókai még felnőtt, sokat olvasott könyvmolyként is kihívás tud lenni, viszont az élmény kárpótol. :)
Jókai Mór a 19. századai magyar próza kiemelkedő alakjai, aki korának társadalmát, annak meghatározó eseményeit mutatta be hétköznapi szereplőkön keresztül. Művei hiteles korképet adnak a Forradalom és a Kiegyezés idejének Magyarországáról. A kőszívű ember fiai a '48-49-es szabadságharc közepébe kalauzol el minket esendő hősökkel, érzelmekkel, fordulatokkal és nem kevés humorral.

Az értékelést Kriszti blogján is olvashatjátok. http://thejoyofexistence.blogspot.com/2018/05/a-koszivu-ember-fiai.html

***

K: A kőszívű ember fiai volt az egyik olyan olvasmány, amitől kissé féltem. Tizenévesként nem szerettem a történetet (ez volt az egyetlen kötelező, amit félbehagytam) és most is nehezen szippantott be, aztán a könyv felétő nem volt megállás. Jókai Mór ugyanis kiváló történetmesélő, A kőszívű ember fiai pedig egy igazán izgalmas kalandregény, ami egyenesen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kellős közepébe viszi az olvasót.

N: Én annak idején 7.-ben végigolvastam a könyvet, sőt emlékeim szerint még tetszett is. Ettől függetlenül én is tartottam tőle, mert valahogy Jókai regényeit általánosan körülveszik előítéletek. Az első néhány oldal tényleg nehézkes volt, hozzá kellett szokni a régies sokszor nyelvezethez, a lassú, néhol terjengős meséléshez, de aztán beszippantott a világ, Jókai zseniális humora, és a Baradlay fiúk egy-kettőre belopták magukat a szívembe.

K: A regény a címben is megtalálható kőszívű ember (Baradlay Kazimir) halálával indul. Halálos ágyán, végrendelete lediktálásánál ismerjük meg örököseit, a három Baradlay fiút: Ödönt, aki diplomata az orosz udvarnál, Richárdot, aki tiszt a bécsi huszárezrednél és Jenőt, aki hivatalnok az udvari kancellárián. Apjuk mindannyiuknak kijelölte már sorsát, azonban Baradlayné úgy dönt, hogy férje kívánságaival ellentétesen fog cselekedni. A végén az is kiderül, hogy ez jó döntésnek bizonyult-e.

N: A kiindulás nagyon jó alapja lehet bármelyik korban játszódó családregénynek. Rengeteg lehetőséget rejt, és Jókai ezeket ki is aknázza. A szereplők nagyon erős és szerethető karakterek, de nem mentesek az emberi gyengeségektől. A három fivér három teljesen különböző egyéniség, akik jól kiegészítik egymást, és fontos értékeket képviselnek. Ödön a hidegvérű, mindig higgadtan gondolkodó ifjú, míg Richárd a szenvedélyes, harcias, és ott van Jenő, aki szerényen bújik meg bátyjai árnyékában, és sokáig nem is gondolnánk, milyen nagy tettekre is képes a szemüveges hivatalnok.
Külön tetszett, hogy a regény erős női karaktereket vonultat fel. a férje akaratával szembemenő Baradlayné, vagy a szerelméért a szenvedését is vállaló Edit a kedvenceim lettek.

K: Baradlayné céltudatos jelleméről igazán jó volt olvasni. Tetszett nála, hogy családcentrikussága mellett érezhetően forradalompárti és mindent megtesz a haza ügyéért. Mindegyik fiúban fellelhető ez a bátorság, ami anyjukra is jellemző.
A mellékszereplők terén is találkozhatunk meghatározó női karakterekkel, gondolok itt Alfonsine-ra például, aki egyáltalán nem válik szimpatikussá az olvasó számára. Ravasz és számító, akinek csak saját boldogulása számít (ezért nem érhet fel Edit vagy Baradlayné nagyságához).
Férfiak terén Palvicz Ottót érdemes még kiemelni, akit a Richárddal való harcában ismerhetünk meg. Jókai szépen bemutatja általuk a császárhoz hűséges katonák és a magyar forradalmárok között húzódó ellentétet. A véres helyzetekhez természetesen humor is társul, az író így oldja a komor hangulatot. Legfőbb eszközei ehhez Zebulon és Boksa Gergő, akik kalandjaikkal üde színfoltként szolgálnak.

N: A két oldal közötti ellentét ilyen személyes bemutatása nekem nagyon tetszett. Plavicz Ottó és Richárd jól működtek együtt, és Jókai azt sem mulasztotta el megmutatni, hogy mindkét oldalon egyének és emberi sorsok bújtak meg.
A humor pedig valóban felejthetetlenné teszi az olvasási élményt. Jókai nem csak a fent említett karakterekkel (megjegyzem: Zebulontól olykor a falra másztam. :D ), hanem a leírásokba, dialógusokba beszúrt fricskáival is megnevettet bennünket, miközben erősen kritizálja, mind a társadalmat, mind az egyént, és ez csak még inkább hozzátesz ahhoz, hogy egy nagyon őszinte, reális képet kapjunk a forradalom idejéről.

K: A forradalom bemutatása és Jókai sorok között megbújó állásfoglalása nekem is tetszett. Képes volt elérni, hogy amúgy csak a történelemkönyvekből és ünnepségekről ismert szabadságharcot emberközelivé tegye. Nem említi a jól ismert történelmi tényeket (március 15., Petőfi, 12 pont stb.), helyette elvisz minket a csatatér különböző pontjaiba, bele az események sűrűjébe. Így a harc hús-vérré válik és együtt izgulunk a magyarok sikeréért (még ha tudjuk is, hogy mi lesz a vége). Ez nekem nagyon izgalmassá tette a regényt.
Az is tetszett, hogy a Baradlay fiúk milyen szépen reflektáltak a korra: Ödön volt a hidegvérű vezető, akire szükség volt a fennálló állapotok miatt, Richárd a szenvedélyes harcos, aki bátran vezette seregét a csatába és Jenő pedig azt a kisembert szimbolizálta, aki megmutatta, hogy vannak olyan áldozatok, amelyek igazán naggyá teszik az embert.

N: A legkülönlegesebb élmény tényleg az volt, hogy hála Jókai részlet gazdag, olvasmányos írás módjának, visszautazhattunk az időben. Most kicsit másként látom a forradalom eseményeit. Emberközelibbnek, megfoghatóbbnak. Ez nagyon nagy erénye a történelmi regényeknek, mert közérthetőbbé teszik azokat a fontos eseményeket, amikről csak a száraz - olykor torzított - adatokat közlik velünk az iskolában. A Baradlay fivérek története olyan, amit szerintem felnőttként tényleg kötelező elolvasni, mert ehhez  a könyvhöz egyszerűen csak meg kell érni. Mi nagyon szerettük. :)


2018. május 25., péntek

NK-Bookclub - Júniusi olvasmányok


  Miután végigharcoltuk a szabadságharcot a Baradlay fivérekkel vagy felfedeztük Avonlea-t Anne Shirley-vel, kalandozzunk tovább a szépirodalomban. :)
Ez alkalommal ismét egy magyar és egy külföldi klasszikust választottunk, amiket biztos, hogy egyszer el kell olvasni.

Na lássuk, melyek is ezek.

***
Az első olvasmány egy a múlt században élt és alkotott írónő nagy hatású regénye. Az először 1987-ben megjelent könyv részben önéletrajzi ihletésű, amely egy írónő és és házvezetőnőjének kapcsolatának alakulását mutatja be, úgy, hogy közben tükröt állít az olvasó elé.
Ez volna Szabó Magda: Az ajtó című regénye.

*

A második olvasmány a 19. századi realizmusban alkotó norvég drámaíró világhírű színműve, amely egy a tökéletes házasság látszatát színlelő nő történetét mutatja be. A babaházként is ismert dráma debütálásakor felháborodást keltet a kritikusok körében, mert írója kiállt a nők jogai mellet. örökérvényűségét azonban jelzi, hogy a mai napig is színpadra viszik.
Ez volna: Henrik Ibsen: Nora című drámája.

2018. május 23., szerda

NK BookClub - William Shakespeare: Othello

Ha színház, és dráma, biztosan elsők közt jut eszünkbe Shakespeare neve. Művei már évszázadok óta örvendeztetik meg az embereket szerte a világban, és zsenialitása máig megkérdőjelezhetetlen. Tragédiái és komédiái az emberi érzelmek alapjait taglalják, ettől válnak örök érvényű tükrévé világunknak.

Shakespeare 1564 áprilisában született és 1616 áprilisában bekövetkező haláláig számos művet írt, és életét, munkásságát, több legenda is övezi. Mivel iskolázottságának bizonyításáról nem maradtak fent dokumentumok, sokat kérdőjelezték meg a személyét. Sokan gondolják úgy, hogy ő maga nem volt elég művelt ahhoz, hogy ilyen alapos történelmi és emberismerettel rendelkezzen, nem beszélve az írástudásról. Én a magam részéről, hiszem, hogy születhetnek ekkora zsenik, hiszen a történelem ezt később is igazolta. :)
Krisztivel ezúttal az Othello-t olvastuk és beszéltük ki.


***


N: Számomra Shakespeare neve mindig garancia. Bármikor is kerül a kezembe - persze nem mindegy, hogy épp egy tragédiája vagy komédiája -, az biztos, hogy telibe talál. Nem igazán tud csalódást okozni, mert annyira időtlen, annyira emberi és annyira zseniális. Amikor kitaláltuk ezt a klubot, egyértelmű volt, hogy áprilisban, az ő születése hónapjában olvasunk tőle. Az Othello eddig valahogy kimaradt a sorból, és ezt egyáltalán nem bánom, mert így most erről a műről írhatjuk meg az ajánlókat, és Te jó ég - képtelen vagyok nem érzelmekkel telve beszélni -, én ennek mennyire örülök! Shakespeare ismét nem okozott csalódást.

K: Shakespeare tényleg az olyan alkotók közé tartozik, akiknél mindig borítékolható a siker, hisz műveivel mindig képes az olvasó figyelmét lekötni.
Ez az Othelloval sem volt másképp. A történet alapvetően ugyan egyszerű, de a bárd olyannyira megcsavarja a cselekményt, hogy a végére egy cselszövésekkel és fordulatokkal teli művet kapunk.

N: Na igen. Shakespeare nagyszerűsége épp a végtelen egyszerűségben rejlik. A történeteinek mozgatói mindig alapvető érzelmek. Féltékenység, szerelem, becsvágy, irigység stb.  Nagyon könnyű belehelyezkedni és átélni ezeket a drámákat.  Az Othello központi témája is ilyen: a féltékenység. Adott Othello a mór nemes és hadvezér, akinek szolgája elhinti kedvese, Desdemona nem létező hűtlenségét.  Ám akármi is az igazság, ha az embernek egyszer elültetik a bogarat a fülében, akkor az többé nem megy ki onnan. Shakespeare pedig remekül ismervén az emberi jellemet, cinizmussal telve szembesít minket, még pedig egy zseniális antagonista szerepén keresztül.

K: Jago azt hiszem az egyik kedvenc gonoszommá lépett elő az Othello olvasása után. Shakespeare karaktere mesterien ért ahhoz, hogy ármánnyal és pletykákkal kavarja össze szereplőinket és hogy ezzel a saját javára fordítson mindent. A műnek egyértelműen Jago a főmozgatója, miatta indul el a kételkedés Othelloban és válik mániákusan féltékennyé szép Desdemonája iránt. A tragédiája középpontjában is ő áll, többször követjük az ő cselekményszálát, mint Othelloét, ami felveti azt a kérdést, hogy miért is nem Jago a mű címe.

N: Valóban, Jágó egy nagyon jól megformált karakter. Amolyan egyetemes cselszövő, akinek a mintájára azóta számtalan más antihős született, és az, hogy a mai igen nagy felhozatalban Jágó ennyire hatással tud lenni az olvasóra, szintén Shakespeare zsenialitását igazolja.
A címmel kapcsolatos felvetés érdekes, és olvasás közben nekem is megfordult a fejemben. Szerintem amúgy a válasz egyszerű: ennek a drámának a középpontjában a féltékenység áll, az, amit Jágó elültet Othelloban, és bár mi olvasók szinte végig a cselszövővel vagyunk, minden a címszereplő tragédiája felé irányul. A cím pedig előre sejteti ezt.
Én bevallom, sokszor hangosan nevettem, egyszerűen odavagyok azokért a művekért, amik ennyire kendőzetlen őszinteséggel mutatnak rá az emberi gyarlóságra, a társadalom problémáira, és az előző olvasmány, a Dorian Gray után, az Othello folytatta ezt a sort, ráadásul teszi mindezt úgy, hogy több mint 400 éve íródott. Ebbe belegondolva pedig szomorú, hogy mi emberek nemigen változunk.

K: Voltak részek, amelyeknél én is nevettem. Egyébként pont ezek a probléma felvetések amiket említettél teszik olyan naggyá és időtlenné Shakespeare-t, mert mindegy, hogy melyik korban olvassuk, ugyanúgy ráismerünk cinizmusában a mai társadalomra. Ilyen műveknél érzékelhető a legjobban, hogy a történelem, ahogy a mondás is tartja, ismétli önmagát. :)
Shakespeare-től még mindenképp szeretnék olvasni, mert van mit pótolni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvasson tőle minél többet, mert garantáltan nem fog csalódni. :)