2018. május 30., szerda

NK Bookclub - Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

Néha érdemes elővenni az iskolában erős ellenérzéseket kiváltó könyveket, és felnőtt fejjel kicsit újraértékelni őket. A könyvklubban egyszer már kiveséztük Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című könyvét, amit így 15-20 évvel idősebben már egészen más szemmel láttunk, és Krisztiv

el azóta is személyes kedvencünk. Ezen az élményen felbuzdulva, úgy döntöttünk, időről időre előveszünk majd egy "retteget kötelezőt", hogy lássuk, tényleg van-e okunk félni tőle. Így került fel a listára Jókai Mór: A kőszívű ember fiai című műve.
Elől járóban azt le kell szögezni, hogy ez a regény, mind terjedelme, nyelvezete és témája miatt sem elsősorban a 12-13 éves korosztály olvasmánya. Jókai még felnőtt, sokat olvasott könyvmolyként is kihívás tud lenni, viszont az élmény kárpótol. :)
Jókai Mór a 19. századai magyar próza kiemelkedő alakjai, aki korának társadalmát, annak meghatározó eseményeit mutatta be hétköznapi szereplőkön keresztül. Művei hiteles korképet adnak a Forradalom és a Kiegyezés idejének Magyarországáról. A kőszívű ember fiai a '48-49-es szabadságharc közepébe kalauzol el minket esendő hősökkel, érzelmekkel, fordulatokkal és nem kevés humorral.

Az értékelést Kriszti blogján is olvashatjátok. http://thejoyofexistence.blogspot.com/2018/05/a-koszivu-ember-fiai.html

***

K: A kőszívű ember fiai volt az egyik olyan olvasmány, amitől kissé féltem. Tizenévesként nem szerettem a történetet (ez volt az egyetlen kötelező, amit félbehagytam) és most is nehezen szippantott be, aztán a könyv felétő nem volt megállás. Jókai Mór ugyanis kiváló történetmesélő, A kőszívű ember fiai pedig egy igazán izgalmas kalandregény, ami egyenesen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kellős közepébe viszi az olvasót.

N: Én annak idején 7.-ben végigolvastam a könyvet, sőt emlékeim szerint még tetszett is. Ettől függetlenül én is tartottam tőle, mert valahogy Jókai regényeit általánosan körülveszik előítéletek. Az első néhány oldal tényleg nehézkes volt, hozzá kellett szokni a régies sokszor nyelvezethez, a lassú, néhol terjengős meséléshez, de aztán beszippantott a világ, Jókai zseniális humora, és a Baradlay fiúk egy-kettőre belopták magukat a szívembe.

K: A regény a címben is megtalálható kőszívű ember (Baradlay Kazimir) halálával indul. Halálos ágyán, végrendelete lediktálásánál ismerjük meg örököseit, a három Baradlay fiút: Ödönt, aki diplomata az orosz udvarnál, Richárdot, aki tiszt a bécsi huszárezrednél és Jenőt, aki hivatalnok az udvari kancellárián. Apjuk mindannyiuknak kijelölte már sorsát, azonban Baradlayné úgy dönt, hogy férje kívánságaival ellentétesen fog cselekedni. A végén az is kiderül, hogy ez jó döntésnek bizonyult-e.

N: A kiindulás nagyon jó alapja lehet bármelyik korban játszódó családregénynek. Rengeteg lehetőséget rejt, és Jókai ezeket ki is aknázza. A szereplők nagyon erős és szerethető karakterek, de nem mentesek az emberi gyengeségektől. A három fivér három teljesen különböző egyéniség, akik jól kiegészítik egymást, és fontos értékeket képviselnek. Ödön a hidegvérű, mindig higgadtan gondolkodó ifjú, míg Richárd a szenvedélyes, harcias, és ott van Jenő, aki szerényen bújik meg bátyjai árnyékában, és sokáig nem is gondolnánk, milyen nagy tettekre is képes a szemüveges hivatalnok.
Külön tetszett, hogy a regény erős női karaktereket vonultat fel. a férje akaratával szembemenő Baradlayné, vagy a szerelméért a szenvedését is vállaló Edit a kedvenceim lettek.

K: Baradlayné céltudatos jelleméről igazán jó volt olvasni. Tetszett nála, hogy családcentrikussága mellett érezhetően forradalompárti és mindent megtesz a haza ügyéért. Mindegyik fiúban fellelhető ez a bátorság, ami anyjukra is jellemző.
A mellékszereplők terén is találkozhatunk meghatározó női karakterekkel, gondolok itt Alfonsine-ra például, aki egyáltalán nem válik szimpatikussá az olvasó számára. Ravasz és számító, akinek csak saját boldogulása számít (ezért nem érhet fel Edit vagy Baradlayné nagyságához).
Férfiak terén Palvicz Ottót érdemes még kiemelni, akit a Richárddal való harcában ismerhetünk meg. Jókai szépen bemutatja általuk a császárhoz hűséges katonák és a magyar forradalmárok között húzódó ellentétet. A véres helyzetekhez természetesen humor is társul, az író így oldja a komor hangulatot. Legfőbb eszközei ehhez Zebulon és Boksa Gergő, akik kalandjaikkal üde színfoltként szolgálnak.

N: A két oldal közötti ellentét ilyen személyes bemutatása nekem nagyon tetszett. Plavicz Ottó és Richárd jól működtek együtt, és Jókai azt sem mulasztotta el megmutatni, hogy mindkét oldalon egyének és emberi sorsok bújtak meg.
A humor pedig valóban felejthetetlenné teszi az olvasási élményt. Jókai nem csak a fent említett karakterekkel (megjegyzem: Zebulontól olykor a falra másztam. :D ), hanem a leírásokba, dialógusokba beszúrt fricskáival is megnevettet bennünket, miközben erősen kritizálja, mind a társadalmat, mind az egyént, és ez csak még inkább hozzátesz ahhoz, hogy egy nagyon őszinte, reális képet kapjunk a forradalom idejéről.

K: A forradalom bemutatása és Jókai sorok között megbújó állásfoglalása nekem is tetszett. Képes volt elérni, hogy amúgy csak a történelemkönyvekből és ünnepségekről ismert szabadságharcot emberközelivé tegye. Nem említi a jól ismert történelmi tényeket (március 15., Petőfi, 12 pont stb.), helyette elvisz minket a csatatér különböző pontjaiba, bele az események sűrűjébe. Így a harc hús-vérré válik és együtt izgulunk a magyarok sikeréért (még ha tudjuk is, hogy mi lesz a vége). Ez nekem nagyon izgalmassá tette a regényt.
Az is tetszett, hogy a Baradlay fiúk milyen szépen reflektáltak a korra: Ödön volt a hidegvérű vezető, akire szükség volt a fennálló állapotok miatt, Richárd a szenvedélyes harcos, aki bátran vezette seregét a csatába és Jenő pedig azt a kisembert szimbolizálta, aki megmutatta, hogy vannak olyan áldozatok, amelyek igazán naggyá teszik az embert.

N: A legkülönlegesebb élmény tényleg az volt, hogy hála Jókai részlet gazdag, olvasmányos írás módjának, visszautazhattunk az időben. Most kicsit másként látom a forradalom eseményeit. Emberközelibbnek, megfoghatóbbnak. Ez nagyon nagy erénye a történelmi regényeknek, mert közérthetőbbé teszik azokat a fontos eseményeket, amikről csak a száraz - olykor torzított - adatokat közlik velünk az iskolában. A Baradlay fivérek története olyan, amit szerintem felnőttként tényleg kötelező elolvasni, mert ehhez  a könyvhöz egyszerűen csak meg kell érni. Mi nagyon szerettük. :)


2018. május 25., péntek

NK-Bookclub - Júniusi olvasmányok


  Miután végigharcoltuk a szabadságharcot a Baradlay fivérekkel vagy felfedeztük Avonlea-t Anne Shirley-vel, kalandozzunk tovább a szépirodalomban. :)
Ez alkalommal ismét egy magyar és egy külföldi klasszikust választottunk, amiket biztos, hogy egyszer el kell olvasni.

Na lássuk, melyek is ezek.

***
Az első olvasmány egy a múlt században élt és alkotott írónő nagy hatású regénye. Az először 1987-ben megjelent könyv részben önéletrajzi ihletésű, amely egy írónő és és házvezetőnőjének kapcsolatának alakulását mutatja be, úgy, hogy közben tükröt állít az olvasó elé.
Ez volna Szabó Magda: Az ajtó című regénye.

*

A második olvasmány a 19. századi realizmusban alkotó norvég drámaíró világhírű színműve, amely egy a tökéletes házasság látszatát színlelő nő történetét mutatja be. A babaházként is ismert dráma debütálásakor felháborodást keltet a kritikusok körében, mert írója kiállt a nők jogai mellet. örökérvényűségét azonban jelzi, hogy a mai napig is színpadra viszik.
Ez volna: Henrik Ibsen: Nora című drámája.

2018. május 23., szerda

NK BookClub - William Shakespeare: Othello

Ha színház, és dráma, biztosan elsők közt jut eszünkbe Shakespeare neve. Művei már évszázadok óta örvendeztetik meg az embereket szerte a világban, és zsenialitása máig megkérdőjelezhetetlen. Tragédiái és komédiái az emberi érzelmek alapjait taglalják, ettől válnak örök érvényű tükrévé világunknak.

Shakespeare 1564 áprilisában született és 1616 áprilisában bekövetkező haláláig számos művet írt, és életét, munkásságát, több legenda is övezi. Mivel iskolázottságának bizonyításáról nem maradtak fent dokumentumok, sokat kérdőjelezték meg a személyét. Sokan gondolják úgy, hogy ő maga nem volt elég művelt ahhoz, hogy ilyen alapos történelmi és emberismerettel rendelkezzen, nem beszélve az írástudásról. Én a magam részéről, hiszem, hogy születhetnek ekkora zsenik, hiszen a történelem ezt később is igazolta. :)
Krisztivel ezúttal az Othello-t olvastuk és beszéltük ki.


***


N: Számomra Shakespeare neve mindig garancia. Bármikor is kerül a kezembe - persze nem mindegy, hogy épp egy tragédiája vagy komédiája -, az biztos, hogy telibe talál. Nem igazán tud csalódást okozni, mert annyira időtlen, annyira emberi és annyira zseniális. Amikor kitaláltuk ezt a klubot, egyértelmű volt, hogy áprilisban, az ő születése hónapjában olvasunk tőle. Az Othello eddig valahogy kimaradt a sorból, és ezt egyáltalán nem bánom, mert így most erről a műről írhatjuk meg az ajánlókat, és Te jó ég - képtelen vagyok nem érzelmekkel telve beszélni -, én ennek mennyire örülök! Shakespeare ismét nem okozott csalódást.

K: Shakespeare tényleg az olyan alkotók közé tartozik, akiknél mindig borítékolható a siker, hisz műveivel mindig képes az olvasó figyelmét lekötni.
Ez az Othelloval sem volt másképp. A történet alapvetően ugyan egyszerű, de a bárd olyannyira megcsavarja a cselekményt, hogy a végére egy cselszövésekkel és fordulatokkal teli művet kapunk.

N: Na igen. Shakespeare nagyszerűsége épp a végtelen egyszerűségben rejlik. A történeteinek mozgatói mindig alapvető érzelmek. Féltékenység, szerelem, becsvágy, irigység stb.  Nagyon könnyű belehelyezkedni és átélni ezeket a drámákat.  Az Othello központi témája is ilyen: a féltékenység. Adott Othello a mór nemes és hadvezér, akinek szolgája elhinti kedvese, Desdemona nem létező hűtlenségét.  Ám akármi is az igazság, ha az embernek egyszer elültetik a bogarat a fülében, akkor az többé nem megy ki onnan. Shakespeare pedig remekül ismervén az emberi jellemet, cinizmussal telve szembesít minket, még pedig egy zseniális antagonista szerepén keresztül.

K: Jago azt hiszem az egyik kedvenc gonoszommá lépett elő az Othello olvasása után. Shakespeare karaktere mesterien ért ahhoz, hogy ármánnyal és pletykákkal kavarja össze szereplőinket és hogy ezzel a saját javára fordítson mindent. A műnek egyértelműen Jago a főmozgatója, miatta indul el a kételkedés Othelloban és válik mániákusan féltékennyé szép Desdemonája iránt. A tragédiája középpontjában is ő áll, többször követjük az ő cselekményszálát, mint Othelloét, ami felveti azt a kérdést, hogy miért is nem Jago a mű címe.

N: Valóban, Jágó egy nagyon jól megformált karakter. Amolyan egyetemes cselszövő, akinek a mintájára azóta számtalan más antihős született, és az, hogy a mai igen nagy felhozatalban Jágó ennyire hatással tud lenni az olvasóra, szintén Shakespeare zsenialitását igazolja.
A címmel kapcsolatos felvetés érdekes, és olvasás közben nekem is megfordult a fejemben. Szerintem amúgy a válasz egyszerű: ennek a drámának a középpontjában a féltékenység áll, az, amit Jágó elültet Othelloban, és bár mi olvasók szinte végig a cselszövővel vagyunk, minden a címszereplő tragédiája felé irányul. A cím pedig előre sejteti ezt.
Én bevallom, sokszor hangosan nevettem, egyszerűen odavagyok azokért a művekért, amik ennyire kendőzetlen őszinteséggel mutatnak rá az emberi gyarlóságra, a társadalom problémáira, és az előző olvasmány, a Dorian Gray után, az Othello folytatta ezt a sort, ráadásul teszi mindezt úgy, hogy több mint 400 éve íródott. Ebbe belegondolva pedig szomorú, hogy mi emberek nemigen változunk.

K: Voltak részek, amelyeknél én is nevettem. Egyébként pont ezek a probléma felvetések amiket említettél teszik olyan naggyá és időtlenné Shakespeare-t, mert mindegy, hogy melyik korban olvassuk, ugyanúgy ráismerünk cinizmusában a mai társadalomra. Ilyen műveknél érzékelhető a legjobban, hogy a történelem, ahogy a mondás is tartja, ismétli önmagát. :)
Shakespeare-től még mindenképp szeretnék olvasni, mert van mit pótolni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvasson tőle minél többet, mert garantáltan nem fog csalódni. :)

2018. április 27., péntek

NK BookClub - Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Áprilisban a klasszikusokat népszerűsítő könyvklubunk első olvasmánya Oscar Wilde egyetlen és örök érvényű regénye, a Dorian Gray arcképe volt.
Az 1854-ben Dublinban született író, költő, életét csillogás és siker kísérte hosszú, míg ki nem robbant a botrány, miszerint vonzódik saját neméhez. Az addig fényűző életet élő, a viktoriánus világ erkölcseit ledöntő Wilde hatalmasat zuhant a mélységbe. Hazája kitaszította, és a sanyarú börtönévek után nem sokkal, mindössze 46 évesen halt meg.
Zsenialitására, verseinek, drámáinak tisztaságára, tanítóértékére csak évtizedekkel később eszméltek rá, így végül betölthette méltó helyét az irodalom történetében.
Wilde regénye 1890-ben jelent meg először, és ahogy őt magát, úgy művét is komoly ellenérzésekkel fogadta a korabeli társadalom.



***
A kibeszélőt Kriszti blogján is megtekinthetitek. 


K: A Dorian Gray egyike azoknak az olvasmányoknak, amelyeket a legjobban vártam a könyvklubban. Oscar Wilde-tól ezelőtt még nem volt szerencsém olvasni, de megnyerő stílusáról már sokat hallottam - amely a Dorian Grayben is szépen megjelenik. A történet ugyan nem tartogatott váratlan fordulatokat, ugyanis már jól ismertem, de így is érdekes volt elmélyedni a viktoriánus kori Londonban játszódó regény világában.

N: Oscar Wilde műveinek olvasása nálam is sokat váratott magára. A boldog herceg című meséjét gyerekként rengetegszer hallottam, és nagyon szerettem, aztán később több műve is várólistás lett. Nagy elvárásaim voltak a Dorian Gray-jel kapcsolatban, és nem csalódtam. Oscar Wilde hanyag eleganciával tárja elénk egy lélek romlásának történetét.

K: A regény középpontjában ugyanis Dorian Gray áll, akit naiv, vonzó ifjúként ismerhetünk meg a történet kezdetekor. A fiú ekkor éppen modellt áll egy festőnek, aki egyben legközelebbi barátja is - Basil Hallwardnak. A portré elkészültekor találkozik Lord Henry Wottonnal, aki hedonista világlátásával nagy hatást gyakorol rá. Dorian a férfi befolyása miatt önön szépsége és ifjúsága rabjává válik, amely a vesztét okozza.

N: Dorian bukásának történetét felkavaró olvasni, főleg azért saját magunk lehetséges vesztét is megláthatjuk benne. Döbbenetes már maga az elképzelés, hogy az embert milyen romlottságba taszíthatja a túlzott hiúsága. A társadalomkritika és magának az emberi lét kritikájának könyve ez a mű. Wilde szarkazmusa és cinizmusa itatja át a lapokat, és úgy gúnyol ki minket, hogy nekünk ez  végéig jóformán fel sem tűnik.
A súlypontok nagyon jó helyen voltak, mindegyiket megrázó volt olvasni, minden mondat hagyott bennem valami nyomot; némelyiken nevetnem kellett, de akadt, amelyik kifejezetten nyomasztó gondolatokat ébresztett bennem.

K: Oscar Wilde ravaszul rejti el ezeket a kritikákat a regényben, amelyek valóban egyszerre szórakoztatnak és borzasztanak el. Kiválóan mutatja be, hogy milyenek is az emberek valójában: örökké tartó szépségre és ifjúságra vágynak, melyekért akár a lelküket is feláldoznák és erkölcsös életmódjukat feladva, inkább a bűnös élvezeteket választanák.
A három főbb karakter jellemvonásai kifejezetten tetszettek. Ott volt Dorian, aki egy ártatlan fiúból erkölcstelen férfivá válik, Henry, akinek cinizmusa végigkíséri a narratívát és Basil, aki egy igazán kedves karakter. Ő az aki félti és szereti ugyan Doriant, ám nem tudja őt megmenteni.

N: Szerettem azt, hogy ez a három szereplő olyan tökéletesen egészíti ki egymást. Mintha Wilde az emberiség összes erényét, de főleg gyarlóságát belesűrítette volna Dorian, Lord Henry és Basil karakterébe. És itt azt is meg kell jegyezni, hogy mindezt nagyon egyszerűen éri el. Nem mutat meg mindent, épp csak sejtett, fél szavakban közöl piszkos részleteket, még sincs az embernek hiányérzete. Mert az egész nagyon jól felépített. Az, hogy mit képzelünk a sorok mögé, és meddig követjük Doriant a lelki romlottságba, már a mi fantáziánkon múlik.
Oscar Wilde regénye tehát egyértelműen örökérvényű alkotás, amit egyszer feltétlenül el kell olvasni. :)

K: Ez nekem is tetszett, hogy Wilde végig csak sejtet, olyan volt, mintha mi dönthettünk volna arról, hogy Dorian mennyire veszti el erkölcsösségét.
Morális kérdésekben egyébként az is tetszett, hogy Dorian mennyire kilátástalannak látja a helyzetét a végén, nem hisz abban, hogy a lelke megmenthető lenne. Teljesen átadja magát a romlottságnak, míg Basil a lelkéért imádkozna, de vajon nyerhet-e egy lélek ennyi szégyenletes tett után megbocsátást?
Én is csak ajánlani tudom ezt a regényt mindenki számára, garantáltan érdekes olvasmányra lel benne. :)