2018. november 19., hétfő

NK Bookclub - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd


A könyvklubban ezúttal a háborús regényeket céloztuk meg, és az egyik olvasmányunk Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd című regénye volt. A történet a második világháború egyik legpuszítóbb eseményének, Drezda bombázásának állít rendhagyó emléket. Vonnegut hadifogolyként maga is jelen volt a város felégetésekor, és a könyvben leírtak nagy része saját élményein alapul. Az ötös számú vágóhíd azonban nem csupán egy háborús regény, hanem egy rendhagyó mű groteszk és sci-fi elemekkel. Olvasás közben azonban mégsem érezzük, hogy valami értelmetlent tartunk a kezünkben, mert itt mindennek célja van, és az üzenete nagyon is egyértelmű.



Közös értékelésünket Kriszti blogján is olvashatjátok

***

N: Amikor elolvastam a könyv fülszövegét, nagyon sok mindenre számítottam, de amit kaptam, arra egyáltalán nem. Vonnegut könyve egyszerre volt fájdalmasan realista és megrázó, s közben teljesen elvont és abszurd. Az történet kezdetekor még kicsit idegenül mozogtam a világában, de aztán pillanatokon belül megvett magának. Az időugrások, az elsőre talán szokatlan sci-fi szál valójában csak még nagyobb súlyt adott számomra a háborús jeleneteknek, talán azért is, mert Vonnegut az egészet egyfajta időtlen síkba helyezte.

K: Vonnegut stílusa az elejétől kezdve megnyeri magának az olvasót, a sci-fi és a valós elemeket ugyanis kiválóan ötvözi művében. A regényben Billy Pilgrim életének különböző szakaszait ismerhetjük meg: amikor hadifogoly volt Drezdában, a trafaldamoriaknál töltött idejét, a háború utáni életét, mikor optometristaként dolgozott és végül a halálát is. Míg a valós események Vonnegut saját életére reflektálnak, addig a másik sci-fis/fantasztikus szál valóság tartalmát maga a regény is megkérdőjelezi: egy ponton Billy saját földönkívüli élményének leírását olvassa egy könyvben.

N: A sci-fi szál valódisága tényleg megkérdőjelezhető, én egész végig vártam, hogy erre megkapjuk a választ, és kiderül, hogy az egész csak Billy képzelgése, de Vonnegut  e tekintetben is kétségek közt hagyott. A könyv ugyanis teli volt ezenkívül is olyan kérdésekkel, felvetésekkel, amik sokáig foglalkoztattak a történet vége után. A legfontosabb nyilván a Drezdai bombázás történelmi megítélése, amit itt annyira rendhagyó és annyira megrázó leírásokból ismerhettünk meg, hogy én napokig a hatása alatt voltam.
A trafalmadoriak világszemléletét az tette különlegessé, hogy ez által, hogy az idő tulajdonképpen nem is létezik, és a világon minden egyszerre történik, számomra valahogy nagyobb súlyt adott a háborús eseményeknek, amit az is bizonyít, hogy Billy rendszeresen ugrott vissza abba az időbe, és az életét valamilyen módon örökké meghatározták az akkori események.

K: Ez a világszemlélet nekem is nagyon tetszett. Billy folytonos időugrása számomra azt az érzést keltette, mintha Vonnegut arra utalna, hogy egyes események örökre beleivódnak az emberiség tudatába és mindig is meg fogják határozni a múltat, a jelent és a jövőt is, igazából sose szűnik meg hatásuk. Privátban beszéltük már számtalanszor, hogy a világháborúk hogyan hatnak ki a mai korra is: ezt az elvet az én értelmezésemben Vonnegut szépen beépítette a regényébe. Az egyik idézetben pedig ki is mondja, hogy háborúk mindig is lesznek, képtelenség őket megállítani. Az utolsó oldalakat olvasva ebbe belegondolni igazán megrendítő volt.

N: Az ötös számú vágóhíd ettől lesz annyira zseniális, hogy a maga elvont módján szembesít bennünket azzal, milyen örök nyomot hagynak egyes események az ember életében, az emberiség történetében. Ha valaki érdeklődik a téma iránt, ezt a könyvet mindenképp ajánljuk elolvasásra.


2018. november 10., szombat

NK-Bookclub - Kosztolányi Dezső: Pacsirta



Krisztivel ezúttal az egyik kedvenc közös írónktól választottunk könyvet, és nem kellett csalódnunk.
Kosztolányi a Nyugat első nemzedékének oszlopos tagja, regényei és versei máig kedvelt olvasmányok. Legendás barátsága Karinthy Frigyessel pedig garantáltan könnyeket csal az ember szemébe, ha nem a nevetéstől, akkor a meghatottságtól.
Ezúttal nem írnék életrajzi adatokat, csak arra buzdítlak titeket, hogy olvassatok tőle minél többet, gazdagabbak lesztek tőle. :)


***

K: Kosztolányi Dezső művészete egyikünktől se áll távol, ezért már ideje volt, hogy olvassunk tőle is a könyvklubban. Az Édes Annát mindannyian ismerjük, ezért esett a választásunk a Pacsirta című kisregényére, aminek nagyon örültem, mert mindenhol pozitív véleményt olvastam róla és már nagyon kíváncsi voltam rá.
A Pacsirta egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége is: olyan lélektani dráma, amely egy kisváros életébe ad bepillantást, minden örömével és bánatával együtt, főszerepben a Vajkay családdal. Érdekes módon Pacsirta elég keveset szerepel, a szülei elbeszéléséből ismerjük meg őt igazán, ő maga csak a regény elején és a végén jelenik meg.

N: Ennek a rövidke történetnek az olvasása közben teljesen elmerülhetünk Sárvár lakóinak mindennapjaiban, Kosztolányi bámulatos elbeszélésmódjának hála, mi is egyek leszünk a városka polgárai közül, együtt ülünk a vendéglőben, kártyázunk hajnalig, vagy csak köszönünk egymásnak a főtéren. Az oldalakat átható könnyed irónia; az ahogy Kosztolányi lefesti a karaktereket, sokszor megmosolyogtat, miközben tudjuk, hogy a háttérben igen komoly dolgokról van szó.

K: Ez egyébként nekem nagyon tetszett, szinte én is Sárvár lakójának éreztem magam. A karakterek annyira szórakoztatóak voltak, hogy jókat nevettem rajtuk, legjobban a párducok tivornyázása tetszett.
Főszereplőinknél érdekes volt azt látni, hogy mennyire megváltoztak, mert lányuk - aki miatt évekig elszigetelve éltek - elutazott. Újra elkezdtek társasági életet élni, színházba járni, vendéglőben enni, Vajkay Ákos pedig még egy görbe estét is csapott régi barátaival. Lányuk külseje nem csak őket korlátozta, hanem a Pacsirtát magát is, aki sose élhetett teljes életet. A tragikum nem is a lány csúnyaságában, hanem a szülők és a közötte lévő meg nem értettségben rejlik.

N: Fájdalmas volt ennek a családi drámának a felismerése, amit Kosztolányi a regény nagy részében szépen elrejtett a sorok között, és az utolsó oldalakon bontakozott ki igazán. Miközben olvastam, nem is igazán tudtam, kiket szánjak jobban, a szülőket, vagy Pacsirtát, de talán mégis szegény lány javára billent a mérleg, hiszen az, hogy a szülők nem merték felvállalni a lányukat, és ezáltal teljesen elidegenítették a társadalomtól, nem Pacsirta hibája.

K: Ahogy az se a szülők hibája, hogy Pacsirta ennyire mellettük akart maradni, hogy mindenben segíthesse őket (bár ez főleg annak tudható be, hogy ennyire óvták őt a világtól).
A Pacsirta kifejezetten olyan mű, amit mindenkinek egyszer el kell olvasnia, a mondanivalója ugyanis igazán elgondolkodtató, Kosztolányi stílusa pedig nagyszerű.


2018. október 16., kedd

NK Bookclub: Milan Kundera - A lét elviselhetetlen könnyűsége




A könyvklubban nemrég a maga nemében különleges könyvvel foglalkoztunk. Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége című regénye a Prágai Tavasz idején játszódik, és szereplőinek mindennapjain, vívódásain keresztül keresi a válaszokat az élet nagy kérdéseire.

Az 1928-ban született cseh író élete nem volt eseményektől mentes. 1948-ban csatlakozott a kommunista párthoz, de két évvel később kizárták, amiért ellenezte a személyi kultuszt. Később újra csatlakozott, kivette a részét a '68-as eseményekből is. Később Párizsba emigrált, és ma is ott él. 1981 óta francia állampolgár.

Lentebb olvashatjátok Krisztivel közös értékelésünket. :)
***

N: A Lét elviselhetetlen könnyűsége című könyvnek először az adaptációjával találkoztam, és bár nem jutottam el odáig, hogy megnézzem a filmet, sokáig várólistás volt, így kimondottan örültem, hogy könyv formájában ismerkedhetem meg először a történettel.
Kundera alkotása rendhagyó, sokkal inkább egy laza cselekményre szőtt filozófiai értekezés, mint klasszikus értelemben vett regény. A szereplőkre, azok belső és egymás közt zajló konfliktusaira valamint az aktuális társadalom (Prágai Tavasz) problémáira helyezi a hangsúlyt.

K: A regény olvasása előtt én csak a címet hallottam (más formában nem találkoztam A lét elviselhetetlen könnyűségével), de amikor felvetettük, hogy ezt olvasnánk el a könyvklubba, a szinopszis azonnal felkeltette az érdeklődésem. Kundera írásmódja nem volt számomra idegen, ezért ennek a könyvnek a fogalmazásmódja is tetszett és hamar egyértelművé vált, hogy valóban nem egy szokványos regényt tarthatunk a kezünkben.
A cselekmény egyszerűsége miatt könnyen követhető - néhol engem nem is igazán fogott meg, pont emiatt az egyszerűség miatt -, amibe Kundera filozófiája szépen illeszkedik. Olvasás közben kissé olyan érzése is van az embernek, mintha nem egy regényt, hanem filozófiai értekezést vagy szakkönyvet olvasna.

N: Valóban, erre a könyvre, épp a folytonos filozófiai eszmefuttatások, megválaszolatlan kérdések miatt nehéz ráhangolódni. A szereplők, bár fontos részei ennek a szépirodalmi értekezéshez, mégsem kerülünk hozzájuk igazán közel. Kundera karakterei megosztó figurák. Tomas egy monogám kapcsolatra képtelen orvos, akiben folyamatos harcot vív a felesége iránti szerelem és a testi vágy, miközben a kibontakozó történelmi események is hatással vannak az életére. Felesége Teresa egyszerű teremtés, aki minden féltékenység ellenére képtelen férje nélkül létezni, és ott van még Sabina, a művész és szerető, aki tulajdonképpen a létnek azt a bizonyos könnyűségét képviseli. Emigrálása után hírnévre tesz szert, és csak követve lesz részese a prágai eseményeknek.
Mellettük még feltűnik néhány mellék karakter, akik közül talán Tomas fiát, és az ő sorsfordító felbukkanását érdemes megemlíteni.
A magam részéről én egyik karaktert sem tudtam a szívembe zárni, ami sokáig hátráltatta az olvasást, végül egyre inkább tudni akartam, mi lesz a vége, mi lesz a tanulság, és hála Kundera olvasmányos írásmódjának, elértem odáig, hogy többnyire megkapjam a válaszaimat.

K: Karakterek terén számomra se vált senki túlzottan szimpatikussá, egyedül talán Sabinát tudtam kissé megkedvelni.
A regényben Tomas hűtlenségét nem egészen tudtam hova tenni, illetve a túlzott szexualitást is zavarónak éreztem, mivel a cselekményt nem igazán lendítették előre ezek a jelenetek.
Személy szerint a feltett kérdésekre sem kaptam választ, valahogy félúton elvesztem a sorok között és nem állt össze egésszé. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy egyszer érdemes elolvasni ezt a regényt, mert betekintést nyerhetünk a cseh történelem egyik meghatározó korszakába.

N: A lét elviselhetetlen könnyűsége kétségkívül megosztó mű. A szexualitást olykor én is inkább éreztem hatásvadásznak, de legalábbis feleslegesnek, bár mindig próbáltam magamnak megmagyarázni az értelmét. Én is nehezen barátkoztam vele, és bár a végén pozitív érzésekkel csuktam be a könyvet, nem tudom eldönteni, szeretem-e vagy sem ezt a regényt.
Kundera könyve nekünk sajnos nem lett egyértelműen kedvenc, de ahogy Kriszti is írta, egy esélyt mindenképpen megérdemel, hiszen egy fontos történelmi időszakot dolgoz fel, amivel mi is azonosulni tudunk, valamint számtalan olyan kérdést vet fel az emberi létről, amiken - ha a könyvben nem is kapunk választ - hosszan elgondolkodhatunk.


2018. szeptember 4., kedd

NK Bookclub - Antony Burgess: Gépnarancs





Augusztusi első olvasmányunk ismét egy disztópikus, de nagyon is ismerős világba vezeti az olvasót. Burgess 1962-ben kiadott regénye komoly erkölcsi kérdéseket feszeget mind az egyén, mind a társadalom részéről.
Burgess a 20. század sokoldalú brit írója. Legalább nyolc nyelven beszélt, a zene nagy szerelmeseként zongorázott és zenét is szerzett. Gépnarancs című regényéből 1971-ben Stanley Kubrick készített filmadaptációt, mely korának egyik kultfilmje lett.



***



K: Minden irodalmi műfajnál vannak olyan művek, amelyek alapnak számítanak a kategóriájukban. A disztópiák esetében az egyik ilyen Anthony Burgess - Gépnarancs című regénye.
Ezt a könyvet évekkel ezelőtt már el akartam olvasni, de akkoriban annyira nem fogott meg a nyelvezete, hogy néhány fejezet után félreraktam, most viszont teljesen magával ragadott.
Burgess, főhőse - a tizenöt éves Alex -, orosz szlenges (hivatalosan “Nadsat”) narrálásában ismerteti a cselekményt, ami egy olyan helyen játszódik, ahol az Állam az erőszak tevést speciális módszerekkel akarja javítani.

N: A könyv különlegessége, hogy egy alapjában véve ellenszenves és kegyetlen antihőst állít középpontba. Alex mégsem ilyen egyszerűen megítélhető figura. Hiába a kifejezetten gonosz jelleme, ahogy haladunk a történetben, és ő lassan az Állam tevékenységeinek az áldozatává válik, úgy kezdjük el mi is szánni, és talán megkedvelni őt. Az Állam által végrehajtott “kezelés” ugyanis épp attól a dologtól fosztja meg, amitől az ember igazán ember lehet, és ez az eljárás rengeteg morális kérdést és problémát felvet, ami sajnos akár a mi életünkre is vonatkoztatható.

K: A regény időtlensége pont ebből fakad, hisz mivel írója nem határozza meg a kort, amiben játszódik, bármilyen rendszerben elképzelhetjük.
Burgess központi problémafelvetése kifejezetten zseniális: azt a kérdést feszegeti, hogy van-e jogunk Istent játszani és megfosztani valakit a szabad akaratától, ha ezzel a társadalom számára “jót cselekszünk”? Alex átnevelése ijesztően mutatja be, hogy mire képes az Állam céljai elérése érdekében és ezt hogyan kommunikálja a nép felé.
A kísérlet során akkor érezhetjük a legjobban, hogy átléptek egy határt, mikor Alex szeretete Ludwig van Kilencedikje után megszűnik és a szimfónia hallgatása rosszulléttel tölti el. A program nem csak az erőszakot neveli ki az emberből, hanem az olyan dolgok iránti szeretetet is, ami eddig ártatlanul hozott boldogságot az egyén számára. Ennél a pontnál vetődik fel az a kérdés, hogy valójában ki a jó és ki a rossz?

N: Miközben Brugess ezeket a kérdéseket feszegeti, és meg is válaszolja őket, nagy hangsúlyt kap a felnőtté válás is. Miközben Alex kiskorú vandálból egy szabad akaratától megfosztott kamasszá, a társadalom kiszolgáltatottjává válik, valami más is megváltozik benne. Felnő, és az értékrendje is egyre inkább különbözni kezd attól, amit a könyv legelején megismertünk. Ez a folyamat pedig újabb kérdéseket vet fel. Vajon a kezelés váltja ki mindezt? Vagy Alex egyébként is beérett volna? Ezekre az író nem ad egyértelmű választ, de sejthető az igazság. Az Állam erősen gépies világában, ahol szürkének nevelnek, és csak a munkának élhet az ember, a fiatalság igyekszik minél keményebben lázadni a rendszer ellen. Ezt teszi Alex is, ahogy teszi minden kamasz, legfeljebb kevésbé durva eszközökkel.

K: Burgess regényét én személy szerint mindenképp csak ajánlani tudom, mert egyedi hangvételével, antihősével és tematikáival eléri azt, hogy az olvasó napokig a könyv hatása alatt maradjon.